Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 10:26
null
A csapat megünnepelte Révész Attilát a lefújás után (Fotó: Czinege Melinda)
Mint megírtuk, a labdarúgó NB II 27. fordulójában vasárnap a Kisvárda 2–2-es döntetlen játszott Békéscsabán, és három fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá tette visszajutását az élvonalba. A találkozó után Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója – egyben megbízott vezetőedzője – az M4 Sport kamerája előtt értékelte röviden csapata szereplését és tekintett már a jövőbe is.

„Egy éve május 4-én estünk ki az NB I-ből, most pedig feljutottunk. Közben volt egy munkás, nehéz évünk. Az egész időszaknak az üzenete a legfontosabb: akkor nagyon mélyen voltunk és nagyon rosszul érintett mindenkit a kiesés, mégis, a Puskás Akadémia öltözőjében egy éve tettünk egy fogadalmat, hogy visszajövünk és örömmel fogjuk tölteni az évet. Főleg ősszel volt nagyon sok kellemetlenségünk, de a tavaszra már azt lehet mondani, hogy rendben volt. Az eredményeink jól alakultak, a csapat közössége összeállt, a játékunk is élvezhető volt időnként. A továbbiakra nézve a célunk a bajnoki cím megszerzése. Ezt egy meccsen be is lehet akár gyűjteni, és igazából jobb is lenne, ha a szurkolóink előtt ünnepelhetnénk, úgyhogy bízom benne, hogy a következő héten ez sikerül” – fogalmazott Révész Attila a feljutás biztossá tétele után.

„Minden versenysorozatban mindenkinek örömöt jelent, ha sikerül elérni a célt. Ez így van nálunk is. Egyelőre nem foglalkozunk a következő év nehézségeivel, lesznek bőven. Az első osztály igényei jelentősen másabbak, tőkerősebb, nagy klubok szerepelnek, úgyhogy a bennmaradás kiharcolása kemény feladat lesz, és az lesz a következő cél. De most még nem is szabad ezzel foglalkozni” – mondta Révész.

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, 910 néző. Vezette: Farkas Tibor (Garai Péter Topálszki Szabin)
BÉKÉSCSABA: Uram – Fazekas L., Viczián, Kuzma (Kovács G., 61.) – Tóth M. (Sármány, 74.) – Gyenti (Ferencsik, 86.), Hursán (Harsányi I., a szünetben), Hodonicki (Szabó B., 61.), Mikló – Czékus, Kóródi. Vezetőedző: Csató Sándor
KISVÁRDA: Popovics – Matic (Lippai T., a szünetben), Chlumecky, Soltész D. (Széles, 71.) – Cipetic, Popoola, Soltész I. (Szőr L., a szünetben), Mesanovic – Matanovics (Molnár G., 71.) – Bíró B., Szpaszics (Pap Zs., 66.). Vezetőedző: Révész Attila.
Gólszerző: Czékus (11-esből, 1–0) az 5., Matanovics (1–1) a 47., Chlumecky (1–2) az 53., Czékus (2–2) a 88. percben

 

Legfrissebb hírek

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
6 órája

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
11 órája

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:41

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33
Ezek is érdekelhetik