NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 11:13
null
Luka Prso (pirosban) a Kisvárda szerelésében szeretne pályára lépni az NB I-ben is
A korábbi Bajnokok Ligája-gól­rekorder, a horvát Dado Prso unokaöccse Kisvárdán jutott lehetőséghez, és bízik benne, hogy az NB I-ben is bizonyíthat.

Milyen ismerős... Ahogy 2003. november 5-én az AS Monaco–Deportivo La Coruna Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (8–3), múlt vasárnap a Kisváda Master Good II–Diósgyőri VTK II NB III-as bajnokin (3–2) is szerepelt a hazai csapatban Prso nevű labdarúgó. És még a névazonosság sem teljesen véletlen, hiszen a majd’ huszonkét évvel ezelőtt a francia csapatban négy gólt szerző, és azzal akkor Marco van Basten és Simone Inzaghi BL-rekordját beállító Dado Prso unokaöccse Luka Prso, aki a kisvárdai tartalékcsapat színeiben góllal debütált.

Nézzük, miként került Kisvárdára a 24 esztendős horvát-ausztrál állampolgárságú középpályás.

„Édesapámat szólította az élet a munkája miatt Budapestre, én pedig kerestem a lehetőségét annak, hogy Magyarországon folytathassam a karrieremet – mondta megkeresésünkre Luka Prso, aki ifiként játszott a horvát Dinamo Zagreb és az NK Osijek csapatában, legutóbb pedig a szlovén másodosztályú ND Goricában, továbbá előtte ausztrál, új-zélandi és osztrák klubokban is.– Így kerültem kapcsolatba a kisvárdaiakkal, akik próbajátékra hívtak, megfeleltem, és már be mutatkoztam, igaz, egyelőre a tartalékcsapatban. Bízom benne, még a tavasszal kiharcolom a helyemet a feljutás felé haladó nagycsapatban is, és majd az élvonalban is a Kisvárda segítségére szeretnék lenni.”

Persze, aki a korábbi 32-szeres horvát válogatott, a 2004-es Európa-bajnokságot és a 2006-os vb-t is megjáró, ma már ötvenéves Dado Prso rokona, óhatatlanul megkapja a kérdést, milyen a kapcsolata a világhíres nagybácsival.

Dado Prso (Fotó: Imago Images)

„Sajnos nincs vele élő kapcsolatom, édesapám szokott vele beszélni, én nem is találkoztam még vele – ismerte el Luka Prso. – Nincs különösebb oka, csupán annyi, hogy édesapám a háborús helyzet elől menekült a régi Jugoszláviából Ausztráliába, én már  Sydney-ben születtem, és sokáig ott is éltem. Persze tudom, ki volt a nagybácsim, amikor a futballszerető emberek meghallják a családnevemet, azonnal azt kérdezik, rokonom-e Dado. Sok videót láttam róla, mások mellett azt a meccset is, amikor négy gólt szerzett a BL-ben, igazi legenda Horvátországban. Jelenleg a nagy múltú, de a korábbi anyagi problémák miatt csak a negyedosztályban szereplő francia Girondins Bordeaux szakmai stábjában dolgozik a korábbi neves angol csatár, Andy Carroll mellett. Nyilván az emberek keresik a hasonlóságot köztem és a nagybátyám között, de őszintén szólva nem sok van. Ő jobb-, én pedig ballábas vagyok, Dado csatár volt, én a középpályán játszom szívesebben. Talán annyi a közös bennünk, hogy mindketten szeretünk gólt szerezni. És ezt szeretném bizonyítani Kisvárdán is.”


 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
11 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04
Ezek is érdekelhetik