LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC 3–2 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 3127 néző. Vezette: Kovács Imre (Szalai Balázs, Baghy Csaba)
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csonka B. – Pauljevics, Szamosi (Somogyi Á., 60.), Csontos D., Hangya (Pekár I., a szünetben) – Keresztes N. (Kántor, 60.), Pinte (Vernes, 89.), Medgyes Z. (Sigér Á., 90+1.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
SOROKSÁR: Mergl – Nagy O., Króner, Say (Dhonata, a szünetben), Csemer (Tumma, a szünetben) – Vass Á. (Dobos Á., 90.), Németh E. – Szabó Sz. (Manner, 77.), Korozmán, Halmai (Kundrák, 77.) – Lovrencsics B. Megbízott edző: Dejan Milovanovics
Gólszerző: Szabó A. (1–0) az 5., Lovrencsics B. (1–1) az 52., Szabó Sz. (1–2) a 63., Króner (öngól, 2–2) a 74., Kántor (3–2) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, már ekkor eldönthettük volna a meccset. Szünet után fordított a Soroksár, de minden nehézség ellenére sikerült begyűjtenünk a három pontot.
Dejan Milovanovics: – Az első rögzített helyzetből gólt kaptunk, pedig tudtuk, hogy ez a hazaiak erőssége. Ez aztán rá is nyomta bélyegét az első félidőre. A fordulás után más felfogásban játszottunk, fordítottunk is. Nem volt benne a meccsben egy kettőnél, hogy vereséget szenvedünk.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FC AJKA 4–0 (2–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1181 néző. Vezette: Antal Péter (Dobos Dávid, Vrbovszki Pál)
KISVÁRDA: Popovics – Lippai, Matic, Chlumecky – Cipetic, Bíró B. (Szőr, 64.), Soltész I., Soltész D. (Körmendi, 64.) – Matanovics (Molnár G., 57.) – Gyurkó (Szpaszics, a szünetben), Mesanovic (Papp Zs., 64.). Megbízott vezetőedző: Révész Attila
AJKA: Horváth S. – Kovács N., Tar, Frák (Kenderes, a szünetben), Garai – Tóth G., Zsolnai (Kovács B., 60.) – Doncsecz, Sejben (Csanádi, 76.), Borsos (Kopácsi, a szünetben) – Szarka Á. (Bobál G., 60.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Gólszerzők: Lippai (1–0) a 7., Soltész D. (2–0) a 17., Matanovics (3–0) az 50., Lippai (4–0) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila: – Játszottunk már jobban is, mégis most arattuk a legfölényesebb győzelmünket a mostani bajnokságban. Többen is fáradtabban mozogtak az előző időszak nagyobb terhelése és hosszú utazásai miatt, de sikerült kétgólos előnyhöz jutnunk, a harmadik találat pedig végleg megnyugtatta a kedélyeket. A Kozármislenyben a szünetben lecserélt védőnk, Lippai Tibor ezúttal gólokkal hálálta meg a bizalmat.
Gaál Bálint: – Azt kaptuk, amire számítottunk, remek csapattal találkoztunk. Korán hátrányba kerültünk, ami után még volt esélyünk az egyenlítésre, de összességében a Kisvárda győzelme megkérdőjelezhetetlen volt. A bátor játékot kétgólos hátrányban is kértem a csapattól – ez most ennyire futotta.
BUDAFOKI MTE–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 2–3 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Iványi Gábor (Máyer Gábor, Halmai Kristóf)
BUDAFOK: Dúzs – Fekete M., Oláh B., Kalmár O., Kun B. (Szerető, 85.) – Sztojka, Németh M. (Merényi, 80.) – Szűcs P. (Rehó, 65.), Kovács D., Rétyi (Elek B., 80.) – Vasvári. Vezetőedző: Nikházi Márk
TATABÁNYA: Lóth – Harsányi D., Jagodics M., Deutsch B. – Csernik, Szegleti (Soltész B., 60.), Derekas, Katona K. – Eördögh, Kiprich D. (Letenyei, 60.), Árvai (Lapu, 87.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Oláh B. (öngól, 0–1) a 27., Kovács D. (1–1) a 43., Derekas (1–2) a 77., Lapu (1–3) a 88., Kovács D. (2–3) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Nikházi Márk: – Bármilyen fájó, gratulálnom kell a vendégeknek, mert rúgtak három gólt, és elvitték ezzel a három pontot. Sajnos ameddig ennyi gólt kapunk rögzített helyzetek után, nagyon nehéz lesz mérkőzést nyerni.
Klausz László: – A mérkőzés eleje nem úgy alakult, ahogy elterveztük, nagyon magunkra húztuk az ellenfelet. A szünetben megbeszéltük a dolgokat, a második félidőben pedig a kritikus helyzetekből mi jöttünk ki jól, és a csapat ezt ki is használta.
SZEGED-CSANÁD GA–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1054 néző. Vezette: Katona Balázs (Sinkovicz Dániel, Topálszki Szabin)
SZEGED: Veszelinov – Márkvárt, Szilágyi Z., Horváth M. (Kotula, a szünetben), Tóth B. – Haris (Palincsár, 63.) – Mohos (Herczeg, a szünetben), Varga B. (Biben, 80.), Erdei C., Kurdics (Vogyicska Balázs, 63.) – Borvető. Vezetőedző: Alekszandar Jovics
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Csirmaz, Keresztes B., Zachán, Vajda S. – Posztobányi, Zvekanov (Bora, 80.) – Szendrei Á. (Gresó, 78.), Lőrinczy (Bartucz, 78.), Cibla (Bertus, 78.) – Szalai J. (Oláh B., 78.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Borvető (1–0) a 66. percben
Kiállítva: Zachán a 16. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Jovics: – Tipikus másodosztályú meccs volt. Fontos győzelmet arattunk, megküzdöttünk a sikerért, és sokat is tettünk érte. Sokáig nem igazán találtuk a megfelelő döntéseket és helyzeteket a gólhoz, ezért volt kiegyenlített az első félidő, a második játékrészben viszont a változtatások révén, amelyek új energiát adtak a csapatnak, az egyik lehetőségünket értékesítettük. Nem játszottunk jól, de a győzelem a fontos.
Csertői Aurél: – Nehéz hetven percet emberhátrányban játszani... Hibázott a játékosom, de lehet, hogy az első faultja nem volt sárga lapos beavatkozás. Innentől nem tudott sok helyzetet kidolgozni a Szeged, ám egy rögzített helyzet megpecsételte a sorsunkat. Tíz játékossal nehéz bárki ellen is győzni, de olyan hibát követtünk el, amelyet nem szabad máskor elkövetni.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 0–3 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 790 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Szabó Dániel, Nagy Viktor)
BÉKÉSCSABA: Uram – Kuzma, Csató M. (Fazekas L., 30.), Viczián, Mikló – Gyenti (Kovács Kolos, 60.), Tóth M. (Hursán, 60.), Hodonicki, Kővári (Vólent, 60.) – Harsányi I., Czékus (Pelles, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor
CSÁKVÁR: Zelizi – Szalai P., Pál B., Dencinger, Varga B. – Farkas A. (Major M., 90.), Mészáros D., Dusinszki (Szakály D., 80.) – Mondovics (Gazdag V., 73.), Nagy Z. (Menyhárt, 90.), Szabó B. (Ominger, 73.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Nagy Z. (0–1) a 45+1., Mondovics (0–2) az 57., Szakály D. (0–3) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: – Úgy készültünk, hogy ezt a három pontot megszerezzük, és akkor kicsit nyugodtabb heteink lesznek. Ami a Soroksár ellen bement, az most nem, pedig nagy helyzeteink voltak. A második félidőben próbáltunk menni, „daráltunk”, de lekontráztak bennünket.
Tóth Balázs: – Örülök, hogy kijavítottuk a múlt heti hibáinkat. Élesebbek voltunk, mint a Békéscsaba. Jól jöttünk ki azokból a kritikusabb időszakokból, amikor a magassági fölényben játszó hazaiaknak voltak veszélyes helyzeteik. Okosan, higgadtan játszottunk és olyan megoldásokat hoztunk, amelyekben szerencsénk is volt, s az első félidő végén szerzett gól nagy előnyt jelentett. Dicséret illeti a három fiatalunkat, akik jól megoldották a feladatukat.
SZENTLŐRINC–BVSC-ZUGLÓ 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 500 néző. Vezette: Molnár Attila (Mohos Milán, Ring Kevin)
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Szekszárdi M., Poór P., Kiss-Szemán (Szolgai, 82.) – Rab, Vingler (Sámson, a szünetben) – Hajdú R. (Heles, 64.), Nyári (Kesztyűs M., 76.), Nagy R. – Novák Zs. (Tóth-Gábor, 64.). Vezetőedző: Waltner Róbert
BVSC: Erdélyi – Benkő-Bíró (Székely K., 70.), Babós, Hesz, Király Á. – Tóth K. (Szilágyi M., 70.), Hidi P. – Nwachukwu (Kelemen P., 70.), Kocsis B., Pekár L. – Batai. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Tóth-Gábor (11-esből, 1–0) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Tipikusan egygólos mérkőzés volt. Nem volt egyszerű, de úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Több helyzetet is kidolgoztunk, a vendégek kapusa többször is bravúrral védett. A védekezésünk jó volt, a kellemetlen ellenféllel szemben mentünk előre, csináltuk a dolgunkat, aminek végül meglett a gyümölcse: Hajdú Roland kiharcolt egy tizenegyest, amit értékesítettünk, és ezzel megnyertük a meccset. Immár öt mérkőzés óta veretlenek vagyunk, szeretnénk minél tovább nyújtani ezt a jó sorozatot.
Csábi József: – Jó lenne arra gondolni, hogy nincs szándékosság abban, hogy ami az egyik oldalon tizenegyes, a másikon nem az. Nem szeretném erre fogni a vereségünket, csak kár, hogy ilyen helyzetek döntötték el a mérkőzést.
GYIRMÓT FC GYŐR–KC KAZINCBARCIKA SC 0–0 – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 782 néző. Vezette: Pillók Ádám (Szalai Dániel, Király Zsolt)
GYIRMÓT: Kecskés – Lányi (Helembai, 26.), Csörgő V., Papp M., Hajdú Á. – Katona M. – Horváth R. (Kelemen, 82.), Madarász M. (Kiss N., 82.), Ugrai (Kicsun, 82.), Adamcsek (Gajdos, 74.) – Piscsur. Vezetőedző: Tamási Zsolt
KAZINCBARCIKA: Fadgyas – Demeter, Debreceni Á., Polgár, Baranyai – Csatári (Makrai, 74.), Varga J. – Bódi Á. (Ternován, 84.), Kártik, Pintér Á. (Herjeczki, 59.) – Szabó M. (M. Ramos, 59.). Vezetőedző: Erős Gábor
MESTERMÉRLEG
Tamási Zsolt: – Sokadszor félig üres a pohár. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, hiszen létszámfölényes támadásainkat nem tudtuk gólra váltani.
Erős Gábor: – Számomra az egyetlen pozitívum, hogy őrizzük veretlenségi sorozatunkat, ám bosszant, hogy ismét nem sikerült gólt szerezni.
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.00: Vasas FC–HR-Rent Kozármisleny (Tv: M4 Sport)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Kisvárda | 20 | 12 | 3 | 5 | 40–29 | +11 | 39 |
2. Kazincbarcika | 20 | 10 | 7 | 3 | 36–16 | +20 | 37 |
3. Szentlőrinc SE | 20 | 9 | 6 | 5 | 26–18 | +8 | 33 |
4. Vasas FC | 19 | 9 | 3 | 7 | 27–22 | +5 | 30 |
5. Kozármisleny | 19 | 8 | 6 | 5 | 29–27 | +2 | 30 |
6. Szeged-Csanád GA | 20 | 7 | 8 | 5 | 22–18 | +4 | 29 |
7. Csákvár | 20 | 8 | 4 | 8 | 30–31 | –1 | 28 |
8. Mezőkövesd | 20 | 6 | 6 | 8 | 25–25 | 0 | 24 |
9. Gyirmót FC Győr | 20 | 6 | 6 | 8 | 30–33 | –3 | 24 |
10. FC Ajka | 20 | 6 | 6 | 8 | 24–30 | –6 | 24 |
11. Budafoki MTE | 20 | 6 | 6 | 8 | 28–36 | –8 | 24 |
12. BVSC-Zugló | 20 | 5 | 9 | 6 | 15–18 | –3 | 24 |
13. Soroksár SC | 20 | 6 | 5 | 9 | 27–31 | –4 | 23 |
14. Békéscsaba | 20 | 6 | 5 | 9 | 19–23 | –4 | 23 |
15. Budapest Honvéd | 20 | 6 | 4 | 10 | 27–31 | –4 | 22 |
16. Tatabánya | 20 | 6 | 2 | 12 | 20–37 | –17 | 20 |
Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x) |