NB II: csapdahelyzetben Könyves Norbert, akire nem számít a Vasas

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 14:32
Könyves Norbertre nem számít a Vasas (Fotó: Török Attila)
Csapdahelyzetben van Könyves Norbert, akire nem számít a Vasas NB II-es labdarúgócsapata, de mivel a szabályok szerint egy idényben csak két együttesben léphet pályára, ezért tavasszal csak az élvonalbeli Paksban kaphatna játéklehetőséget, ahol nyáron nemzetközi kupameccsen már pályára lépett – számolt be róla az nb1.hu.

Könyves Norbert, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas támadója október eleje óta nem szerepelt az angyalföldiek meccskeretében, mivel elveszítette Pintér Attila vezetőedző bizalmát. Az ötszörös válogatott játékos iránt érdeklődött a Kecskemét, Könyvest azonban hiába szerződtetné az alföldi klub, nem léphetne pályára a lila-fehérek mezében ebben az idényben, mivel a szabályok szerint egy bajnoki kiírás alatt egy játékos három klubnál lehet regisztrálva, de csak két csapatban léphet pályára. Ebbe a nemzetközi kupameccsek is beleszámítanak.

A most futó idényben a 35 éves Könyves már szerepelt nemzetközi tétmérkőzésen a Paks játékosaként, majd az NB II-es bajnokság rajtja előtt a Vasashoz igazolt. Az angyalföldiek színeiben NB II-es mérkőzéseken lépett pályára. Ez azt jelenti, hogy csak akkor igazolhatna harmadik csapathoz, úgy, hogy játszhasson is, ha a Vasas szerződésszegést követne el vele szemben. Erről viszont nincs szó, hiszen mindkét fél betartja a szerződésben foglaltakat.

A szabályok értelmében Könyves tehát csak a Paksba igazolhat vissza ebben a bajnokságban úgy, hogy pályára is léphessen. Az nb1.hu információi szerint a felek már egyeztetnek, hiszen Könyves számára nem ideális, ha nem játszik, a Vasasnak pedig nem kedvez, ha ezért fizetnie kell.

A csatár az őszi szezonban mindössze hét bajnokin és egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a piros-kékek mezében, s egy gólt szerzett, illetve egy gólpasszt jegyzett.

 

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 23:13

Windecker fejese döntött, a Paks egygólos előnnyel utazhat Mariborba

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:56

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Beadásokkal és kezdeményező játékkal lehet eredményes a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 12:19

Utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 11:04

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35
Ezek is érdekelhetik