Pintér Attila a Vasas új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.09.05. 20:36
Pintér Attila a Vasas vezetőedzője (Fotó: vasasfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, és a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC a hivatalos felületein erősítette meg, hogy az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila veszi át a csapat irányítását.

Mint ismert, a 97-szeres magyar válogatott Gera Zoltánt februárban nevezték ki az NB II-ben akkor feljutásért küzdő Vasasnál, miután megváltak Desits Szilárdtól, de az angyalföldiek a 2024–2025-ös idényben a negyedik forduló után menesztették a szakembert és segítőjét, Csizmadia Csabát, ideiglenesen pedig a második csapatot irányító László Andrást nevezték ki.

Lapunk úgy értesült, hogy a Vasas első számú jelöltje a korábbi szövetségi kapitány, a legutóbb 2022-ben az akkor szintén másodosztályú III. kerületi TVE-nél dolgozó Pintér Attila, aki szerdán találkozott az angyalföldiek sportigazgatójával, Nagy Miklóssal.

Az NB II-ben hat forduló után harmadik helyen álló Vasas most a hivatalos honlapján tudatta, hogy Pintér Attila lett a gárda vezetőedzője. Az 58 éves szakember egyébként 1995-ben játékosként, a 2005–2006-os idényben edzőként dolgozott a Vasasnál, amelynek labdarúgója a fia, Pintér Filip is.

„Nem szeretnék sablonokat puffogtatni, tisztában vagyok a feladatokkal és a célokkal – kezdte a kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes edző a fővárosi klub honlapjának. – Azon leszek, hogy kihozzam a maximumot a játékosokból, valamint hogy a velem és a csapattal szemben állított elvárásoknak maximálisan megfeleljünk, együtt, közösen. Egy dolgot viszont mondanék: ehhez én és a futballisták kevesek leszünk. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, óriási szükségünk lesz a szurkolótáborunkra is, nélkülük nem sikerülhet.”

Arról nem számolt be a Vasas, hogy mennyi időre írt alá Pintér Attila, akinek stábjához asszisztensedzőként korábbi segítője, Farkas József is csatlakozik.

Labdarúgó NB II
2024.09.04. 15:21

Pintér Attila visszatérhet, ő a fő jelölt a Vasas kispadjára – NS-infó

Úgy tudjuk, szerdán már találkozott is a klub sportigazgatójával, Nagy Miklóssal.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Zsótér Donát a Videotonnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 16:36

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik