NB III: aláírt a Pécshez a másodosztály korábbi gólkirálya

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 10:57
Daru Bence mostantól a Pécset segítheti góljaival (Fotó: Kurdi József/pmfc.hu)
A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában szereplő Pécsi MFC mindenben megállapodott a Kozármislenyből távozó, így szabadon igazolható Daru Bencével, így a 30 éves, robusztus felépítésű támadó a baranyaiaknál folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 195 cm magas, 30 éves Daru Bence 2008-tól a Honvéd akadémiáján nevelkedett. A kispestiek utánpótlásából felkerülve 2012-ben mutatkozott be a felnőttek között a piros-feketék második számú csapatában, nem sokkal később pedig megszerezte első góljait is az NB II-ben. Daru Bence ezt követően Siófokon növelte tovább másodosztályú mérkőzéseinek, illetve találatainak számát, majd Zalaegerszegre igazolt. A ZTE színeiben a 2015–2016-os bajnokságban 22 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, elhódítva ezzel az NB II-es gólkirályi címet. Később a Paks játékosaként 13 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken egy gólt szerzett. 

A támadó ezek után szerepelt Győrben, Nyíregyházán, utóbbi gárda érintésével tette át székhelyét Csákvárra, majd a Szeged csábította magához, a Tisza-partiaktól ellenben 2023 januárjában kölcsönbe Kozármislenybe került. A kék-fehéreknél alaposan kivette a részét abból, hogy meghosszabbították NB II-es tagságukat, ennek is köszönhetően aztán 2024 elején végleg a mislenyiek játékosa lett. Daru Bence a most futó NB II-es idényben három találkozón kapott lehetőséget, de tegnapelőtt szerződést bontott a klubbal. Pécsen könnyebbség lesz számára, hogy a csapatnak Aczél Zoltán a vezetőedzője, akivel Kozármislenyben már dolgozott együtt.

A korábbi években többször megkeresett a klub, az élet pedig most úgy adta, hogy a beszélgetés végén aláírásra is sor került – árulta el a pécsiek honlapján a támadó, akinek rutinja sokat érhet a jövőben a csapatnak. – Könnyebbség, hogy a csapattársak zömével már játszottunk együtt, miként Aczél Zoltánnal is jól ismerjük egymást, tudom, hogy mit követel meg és milyen módszerei vannak. Tisztában vagyok azzal is, hogy egy támadót a góljai minősítenek. Azon leszek, hogy a játékommal segítsem a PMFC-t, és közösen érjük el a szezon végére kitűzött célokat.” 

 

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik