NB II: Simon Andrásnak a szárkapocscsontja is megrepedt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 17:44
Simon András (középen) az idényben már aligha léphet pályára (Fotó: aqvitalfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vasárnapi mérkőzésén megsérülő Simon András nemcsak kereszt- és belső oldalszalag-szakadást szenvedett, hanem a szárkapocscsontja is megrepedt – közölte a klub a hivatalos honlapján.

 

Mint beszámoltunk róla, a Gyirmót FC Győr elleni találkozó 92. percében Simon András a felezővonal környékén, a vendégek védőjével ugrott fel fejelni. A gyirmóti játékos a levegőben kibillentette egyensúlyából a csákvári támadót, aki emiatt rosszul fogott talajt – hordágyon kellett levinni a pályáról, majd azonnal kórházba szállították.

Keddre kiderült, hogy Simon kereszt- és belső oldalszalag-szakadást szenvedett, majd azóta a tüzetesebb vizsgálatok megállapították, hogy bal lábában a szárkapocscsont is megrepedt. A tervek szerint dr. Abkarovits Géza még a héten megműti a 34 éves futballista térdét, s azt követően kezdődhet meg a hosszadalmas rehabilitáció.

Labdarúgó NB II
2024.08.13. 13:55

NB II: Simon András súlyos sérülést szenvedett, véget érhet az idénye

A 34 éves játékos keresztszalag-szakadást szenvedett a Gyirmót elleni találkozón.

 

 

Legfrissebb hírek

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
1 órája

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
17 órája

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 11:31

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05
Ezek is érdekelhetik