NB II: élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosokat igazolt a Budafok

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 21:11
Ahogy várható volt, Kálnoki-Kis Dávid Budafokon folytatja pályafutását (Fotó: Budafoki MTE/Facebook)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE szerződtette Kálnoki-Kis Dávidot és Kun Bertalant.

 

Mint lapunk előre jelezte, Kálnoki-Kis Dávid a Budapest Honvédot elhagyva a másodosztályú Budafoki MTE együttesében folytatja pályafutását – erősítette meg a dél-budai klub a közösségi oldalán csütörtök este. A 32 éves, egykori korosztályos válogatott belső védő 1+1 évre kötelezte el magát a BMTE-hez.

A 187 centiméter magas játékos az MTK-ban nevelkedett, a kék-fehérek és a kispestiek mellett az Újpestben futballozott a fővárosban. Az Újpesttel, a Honvéddal és 2023-ban a Zalaegerszeggel is Magyar Kupát nyert, és az élvonalban összesen 179 mérkőzésen lépett pályára. A Honvédhoz tavaly nyáron két év után tért vissza, s az NB II legutóbbi idényében 18 meccsen játszott.

A budafokiak másik új igazolása Kun Bertalan, aki legutóbb a harmadosztályú Veszprémben futballozott – számolt be róla a budafoki egylet honlapja. A 25 éves, 181 centiméter magas, egykori korosztályos válogatott játékos Hollandiában nevelkedett, a PSV csapatában, de később megfordult Győrben, Zalaegerszegen, Újvidéken és Kozármislenyben is – az NB I-ben egy alkalommal lépett pályára, a ZTE futballistájaként.

A középpályással szintén 1+1 éves szerződést kötött a BMTE.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKI MTE-NÉL
Érkezett: Auerbach Martin (Puskás Akadémia – legutóbb Mosonmagyaróvár, kölcsönben), Kálnoki-Kis Dávid (Budapest Honvéd), Kun Bertalan (VSC 2015 Veszprém), Sztojka Dominik (Vasas FC – kölcsönbe), Zuigeber Ákos (MTK Budapest – kölcsönbe, legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben)
Távozott: Czérna Erik (Kisvárda – kölcsönből vissza), Csonka András, Gundel-Takács Bence (mindketten Zalaegerszegi TE), Merényi Ádám (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Orosz Marcell (Ferencvárosi TC – kölcsönből vissza), Soltész István (Zalaegerszegi TE – kölcsönből vissza, onnan Kisvárda Master Good)

 

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

Hiába a Borsos-tripla, a négy gólt szerző Vasas legyőzte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 21:55

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54
Ezek is érdekelhetik