A Haladás helyett a Haladás indulhat az NB III-ban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 19:37
Lesz Szombathelyen harmadosztályú csapat (Fotó: haladasvse.hu)
A Szombathelyi MÁV Haladás VSE és a Salgótarjáni BTC is indulhat a 2024–2025-ös idényben a labdarúgó NB III-ban.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága kizárta az NB III-ból – és a Magyar Kupából is – a Körösladányi MSK-t és az előző idényben még másodosztályú, de az NB II-re licencet nem kapó Szombathelyi Haladást.

Ezért aztán a szövetségnek két gárdával fel kellett töltenie a harmadik vonal 64 csapatos mezőnyét, amiért felkérte a részvételre a Salgótarjáni BTC-t és a Szombathelyi MÁV Haladás VSE-t, majd a klubok nevezését elfogadta – mindkét együttes az NB III-ban szerepelt a mögöttünk hagyott szezonban, de a kiesést jelentő 14. helyen zárt csoportjában, így a felkérés nélkül csak a megyei első osztályban indulhatott volna.

A szombathelyi névhasonlóságról annyit kell tudni, hogy a Szombathelyi MÁV Haladást az anyaegyesület, a Haladás VSE üzemelteti, míg a gyakorlatilag megszűnt Szombathelyi Haladást a Szombathelyi Haladás Kft. működtette.

Az MLSZ a harmadosztály csoportbeosztását és sorsolását hivatalos felületein még nem közölte annak ellenére, hogy a bajnokság jövő vasárnap már kezdetét veszi.

 

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00
Ezek is érdekelhetik