NB II: 19 éves játékossal kötött szerződést a Gyirmót FC Győr

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 11:59
Tóth Dániel (Fotó: gyirmotfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr szombaton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött a 19 éves Tóth Dániellel.

„A mai napon klubunk 2+1 éves szerződést kötött Tóth Dániellel” – olvasható a gyirmóti klub hivatalos honlapján.

Mint írták, a 19 éves védő az ETO FC Győr utánpótlás csapataiban nevelkedett egészen 2021 nyaráig, ahonnan az MTK Budapesthez igazolt. Ezt követően 2023 nyarán került Gyirmótra, ahol meghatározó tagja lett az NB III-ban szereplő együttesnek, hiszen 25 alkalommal jutott szóhoz a bajnokságban, ezek közül 24-szer kezdőként.

A gyirmóti klub közleményében emlékeztetett: a fiatal játékosnak elengedhetetlen érdemei voltak a második csapat sikeres idényében, s teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot és pályafutása első szerződését írhatta alá.

 

 

Legfrissebb hírek

Hiába az egy félidőnyi emberhátrány, az Újpest két góllal nyert Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 17:31

Háromgólos győzelmet aratott a Ferencváros az MTK elleni örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 21:53

Hajrában szerzett gólokkal múlta felül a Puskás Akadémia a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 15:11

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 08:57

Női futball: idegenben nyertünk a szlovákok ellen felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.10.28. 18:09

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Kocsis Dominik szintkülönbséget tapasztalt az Újpest elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 15:05

Bíró Bence boldogsága: labda a kapuban, majd a mez alatt

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 13:33
Ezek is érdekelhetik