Közös megegyezéssel felbontották szerződését, távozik a lengyel légiós Kisvárdáról

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 11:23
Rafal Makowski távozik (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB II-be kieső Kisvárda közös megegyezéssel felbontotta Rafal Makowski szerződését, így a 27 éves lengyel középpályás két és fél év után távozik Kisvárdáról – jelentette be hivatalos oldalán a klub.

Rafal Makowski 2022 januárjában szülőhazájából érkezett Kisvárdára, tagja volt a bajnoki ezüstérmet szerző csapatnak és szerepelt a nemzetközi porondon is – írja a klub.

Makowski 74 bajnoki mérkőzésen 4383 perc játéklehetőséghez jutott, 52 alkalommal a kezdő tizenegyben kapott helyet, 22-szer pedig csereként lépett pályára. Nyolc gólt szerzett, közülük hetet a 2022–2023-as bajnokságban, egyet pedig 2024 tavaszán. Neve mellett kilenc gólpassz is szerepel, és volt egy olyan sorozata, amikor egyvégtében 31 bajnokin lépett pályára. Ez a harmadik leghosszabb ilyen jellegű széria a Kisvárda élvonalbeli történetében – jegyzik meg.

Játszott mind a négy Európa-konferencialiga-selejtezőn, a Magyar Kupában kilenc alkalommal szerepelt és két gólt szerzett. Sportszerű játékára jellemző, hogy a bajnokságban egyetlen sárga lapot sem kapott, a kupában is csak egyet – teszik hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Századosok napja: a 100. hazai NB I-es mérkőzésén a Kisvárda megverte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
4 órája

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
4 órája

Gól nélkül zárult a forduló rangadója az Illovszky Rudolf Stadionban

Labdarúgó NB II
4 órája

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
4 órája

Megvan az újonc első idegenbeli győzelme: a Karcag mindhárom pontot elvitte Ajkáról

Labdarúgó NB II
4 órája

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
8 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik