A Honvéd kitette a keretből a csapattársával összebalhézó kapitányt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 13:33
Kálnoki-Kis Dávidot száműzte keretéből a Honvéd (Fotó: Török Attila)
A csakfoci.hu értesülései szerint a labdarúgó NB II-ben 12. helyen álló Budapest Honvéd egyik múlt heti edzésén a csapat kapitánya, Kálnoki-Kis Dávid úgy összeveszett Krajcsovics Ábellel, hogy előbbit a klub határozatlan időre kitette a keretből.

A lap úgy tudja, közel sem volt zökkenőmentes a Honvéd felkészülése a Vasas elleni 3–0-ra elveszített hétvégi mérkőzésre, ugyanis a csapat egyik múlt heti edzésén egy párharc után összeszólalkozott egymással a kispestiek két játékosa, a csapatkapitány Kálnoki-Kis Dávid és Krajcsovics Ábel, akik nem álltak meg a verbális csatánál, fizikai tettlegességig fajult a nézeteltérés.

A lap úgy tudja, hogy a balhé után a Honvéd határozatlan időre kitette keretéből Kálnoki-Kist, aki a csapat egyetlen edzésén sem vehet részt, s nem volt ott a hétfői bajnoki keretében sem.

A csakfoci az üggyel kapcsolatban megkereste a Honvédot, amely annyit írt:

Az edzéseken történő eseményeket a csapat belügyeként kezeljük.

A Magyar Kupát háromszor elnyerő Kálnoki-Kis tavaly nyáron tért vissza a Honvédhoz Zalaegerszegről, a mostani kiírásban a másodosztályban 18 mérkőzésen, az MK-ban két meccsen kapott lehetőséget, ám a csapat legutóbbi nyolc meccsén mindössze 19 percnyi lehetőséget kapott.

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
14 órája

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
19 órája

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 11:31

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05
Ezek is érdekelhetik