A Fradival bajnokságot ünnepelhettem, de az ETO feljutásának ténylegesen a részese voltam – Csontos

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 09:31
null
A labdarúgó NB II utolsó, 34. fordulójában az ETO FC Győr 1–0-ra nyert az Ajka vendégeként, így megőrizte második helyét a tabellán, és feljutott az élvonalba, ahol 2015 után szerepelhet újra. A találkozó után az NSO Tv stábja a győriek játékosával, Csontos Dominikkel beszélgetett, aki 16 évesen Szerhij Rebrovnál mutatkozott be a Ferencvárosban az NB I-ben.

Csontos Dominiktől először azt kérdeztük, mekkora volt a nyomás rajtuk.

„Ilyenkor nagy a nyomás, de nem az egy pontért jöttünk, mindenképpen szerettük volna három ponttal bebiztosítani a feljutásunkat. Utolsó meccs volt, az Ajka nyilván megnehezítette a dolgunkat, de a lényeg, hogy megvan, és megcsináltuk.”

Videónkban beszélgetünk arról mekkora volt a buli a szurkolókkal a pályán, majd az öltözőben; hogy mi változott az 5 mérkőzéssel ezelőtt érkező új vezetőedzővel, Borbély Balázzsal. De szóba kerül az is, hogy 2019-ben, vagyis 16 évesen mutatkozott be a Ferencvárosban színeiben az NB I-ben, ami után igen nagy utat járt be, hogy ismét élvonalbeli játékos lehessen.

 

LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ
FC AJKA–ETO FC GYŐR 0–1 (0–1)
Ajka, Városi Sportcentrum, 3500 néző. Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Becséri Gergely)
AJKA: Szabados – Tóth G. (Horváth P., 72.), Tar, Jagodics B., Csemer – Kenderes (Szarka Á., 55.), Csizmadia Z. – Babos B. (Fiáth, 89.), Zsolnai R., Borsos F. (Pantovics, 55.) – Nagy K. (Görgényi, 89.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
ETO: Gyurákovics – Vera, Szépe, Szujó, Csontos D. – Anton, Vingler – M. Diarra (Kröhn, 85.), Bumba (Bánáti, 90+1.), Riquelme (Vianna, 68.) – Lukics (Farkas B., 85.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Riquelme (25.)
Kiállítva: Csemer (79.)

Legfrissebb hírek

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
11 órája

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
17 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
19 órája

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
22 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:43

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54
Ezek is érdekelhetik