NB II: Tamás Olivér aláírt a Nyíregyházához – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 18:38
Tamás Olivér már alá is írta szerződését (Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC/Facebook)
Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megszerezte Tamás Olivér játékjogát.

 

A Nyíregyháza pénteken hivatalos Facebook-oldalán számolt be a megállapodás részleteiről: „A nyáron a Pakstól kölcsönbe érkező játékos játékjogát végleg megszerezte a Szpari, és 3.5 éves szerződést kötött a labdarúgóval a klub. A vezetés folyamatosan építi azt az alapot, melyre a jövőben számíthat, így több fiatal játékossal is megállapodott a közelmúltban” – olvasható a klub közösségi oldalán.

„Csakúgy, mint a korábban bejelentett Beke Péter és Temesvári Attila esetében is, hosszú távra tervezünk Tamás Olivérrel is. Örülök, hogy gyorsan megállapodtunk abban, hogy végleg a Szpari játékosa legyen. Nyáron kölcsönbe érkezett a Pakstól, és ez jó visszaigazolás a játékos részéről is, hogy jól érzi nálunk magát, és partner abban a munkában, amit közösen kezdtünk. Részese akar lenni a Nyíregyháza Spartacus remélhetőleg sikeres jövőjének” – mondta el Fekete Tivadar, a klub sportigazgatója.

A 22 éves Tamás Olivér – aki a védelemben és a középpályán is bevethető – úgy fogalmazott, nagyon jól érzi magát a Szparinál, és szavai szerint már sikerült teljesen beilleszkednie: „Nagyon örülök, hogy Nyíregyházán folytathatom a pályafutásomat. Fél éve érkeztem, remekül érzem magam a klubnál. Sikerült beilleszkednem, a stábbal megtaláltam a közös hangot. A csapat szereplése pedig óriási plusz volt számomra, remélem, sikerül elérni a céljainkat, és szeretnék a Szpari jövőjének részese lenni.”

 

Legfrissebb hírek

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:12

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 10:27

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:01

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40

A ráadásban egyenlített odahaza a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 17:51
Ezek is érdekelhetik