NB II: Mezőkövesdről érkezett fiatal támadó Tiszakécskére

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 14:19
Kállai Zalán Mezőkövesdről érkezett (Fotó: tiszakecskefoci.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécske a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a tavaszi szezon végéig kölcsönvette az élvonalbeli Mezőkövesdtől a 19 éves Kállai Zalánt.

„Azért jöttem Tiszakécskére, hogy minél több játéklehetőséghez jussak idézte a klub honlapja Kállai Zalánt.Tavaly márciusban az utánpótlás-válogatott egyik edzésén keresztszalag-szakadást szenvedtem. Nyolc hónap kihagyásom volt a sérülésem miatt. A mezőkövesdi szakmai vezetőséggel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a minél előbbi formába lendülésem érdekében csapatot váltok. Szeretném újra felépíteni magam és formába lendülni.”

„Szombathelyen az Illés Akadémián kezdtem el futballozni, majd a Mezőkövesd Zsóry igazolt le. Onnan kooperációs szerződés keretében játszottam már Kazincbarcikán is. Az NB I-ben 18 évesen mutatkozhattam be a Mezőkövesd színeiben” – mondta, és hozzátette, hogy tízesként és szélsőként is bevethető.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Lehoczky Roland (MTK – kölcsönbe), Sági Milán (Kozármisleny), Takács Tamás (Mosonmagyaróvár), Valencsik Dávid (Soroksár), Kállai Zalán (Mezőkövesd – kölcsönbe)
Kooperációs kölcsön keretében szerepelhetnek:
Távozók: Erdei Carlo (román-magyar, Haladás), Winkler András (Nagykanizsa), Giorgi Gvisiani (grúz, Samtredia – Grúzia, kölcsönből vissza), Grünvald Attila (Kecskemét – kölcsönből vissza), Polyák Kristóf (Kecskemét – kölcsönből vissza) 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Bőle Lukács (Paksi FC), Lucas Hedlund (Utsiktens BK  – Svédország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Szilágyi Szabolcs (Vasas FC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Olekszandr Koszovscsuk (ukrajnai, Bp. Honvéd – próbajáték) 
Távozók: Steliano Filip(román, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Kállai Zalán (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Lehoczky Roland (MTK Budapest, onnan Tiszakécskei LC)

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik