NB II: magyar válogatott csatárral tárgyal a Gyirmót – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 16:55
Futács Márkó legutóbb az MTK-ban futballozott (Fotó: MTK Budapest)
A Nemzeti Sport a Gyirmót FC mai, ETO FC elleni NB II-es bajnoki meccse előtt úgy értesült, hogy a gyirmótiak tárgyalnak a háromszoros magyar válogatott csatár, Futács Márkó szerződtetéséről.

 

A Gyirmót FC Győr a télen Kazincbarcikára szerződő csatár, Pethő Bence helyettesét keresi, és úgy tudjuk, az első számú kiszemelt a legutóbb az MTK-ban szereplő, szeptember óta klub nélküli csatár, a háromszoros válogatott Futács Márkó.

Azt meg tudom erősíteni, hogy NB II-es csapattal is tárgyalunk, de több klubtól van érdeklődés, még nem dőlt el, Márkó hol folytatja a pályafutását" – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a csatár menedzsere, Filipovics Vladan.

Mivel Futács szabadon igazolható, az ő esetében nem sürgeti a kérőket a szerda éjféli hazai átigazolási határidő, bármikor szerződtethető a 33 éves futballista, aki iránt az NB I-ből a DVTK is érdeklődött. Filipovics a Diósgyőrről annyit mondott, valóban keresték Futács ügyében, de konkrét tárgyalásig nem jutottak el.

A Gyirmót ETO elleni meccse itt követhető nyomon!

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik