NB III: kupadöntős tréner lett a Kaposvár vezetőedzője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 14:01
null
Székely Tibor lett a Kaposvár vezetőedzője (Fotó: Kaposvári Rákóczi FC/Fb)
A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában hatodik helyen telelő Kaposvári Rákóczi FC a hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy a Haladás-Viktóriával női Magyar Kupa-döntőig jutó Székely Tibor lett a csapat új vezetőedzője.

Az NB III Délnyugati csoportjában 17 mérkőzés után hét-hét győzelemmel és döntetlennel, valamint három vereséggel hatodik helyezett Kaposvári Rákóczi eddigi vezetőedzője, Horváth Rudolf még november végén kérte a vezetőséget, hogy bontsák fel a szerződését, mert gyermeke születik és szeretne közelebb lenni a családjához.

Horváth ugyanakkor nem maradt sokáig munka nélkül, de lakhelyéhez közelebb, Csornán vállalt mehgbízást, ahol a szintén harmadosztályú, az Északnyugati csoportban utolsó helyen álló csapat irányítását veszi át attól az Urbán Flóriántól, akit az idény elején menesztett az NB II-es BVSC-Zugló, majd a kisalföldiek mindössze két és fél hónap után megköszönték neki a munkát.

A Kaposvár azonban csak most találta meg Horváth Rudolf utódját, hiszen a legmagasabb, pro licences végzettséggel rendelkező Székely Tibort nevezte ki vezetőedzőjének. Az 56 esztendős szakember korábban dolgozott másod- és pályaedzőként a Szombathelyi Haladásnál, majd volt a Szigetszentmiklós, az Ajka és a Hévíz vezetőedzője is, eddigi legnagyobb sikerét azonban 2022-ben a Haladás-Viktória női csapatával érte el, melyet Magyar Kupa-döntőbe juttatott.

Székely Tibor munkáját az eddigi másodedző, Horváth Miklós és a kapusedző, Gyenes András segíti.

A DÉLNYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 17 14 1 2 45–14 +31 43
2. Szentlőrinc 17 13 4 43–12 +31 43
3. FTC II 17 11 2 4 30–13 +17 35
4. Nagykanizsa 17 10 3 4 45–25 +20 33
5. Dunaföldvár 17 10 3 4 32–19 +13 33
6. Kaposvár 17 7 7 3 25–17 +8 28
7. Paks II 17 7 10 40–42 –2 21
8. Gárdony-Agárd 17 5 4 8 34–41 –7 19
9. Érd 17 5 4 8 28–39 –11 19
10. MTK II 17 4 6 7 27–31 –4 18
11. Mohács 17 5 2 10 19–28 –9 17
12. Bonyhád-Majos 17 5 2 10 18–32 –14 17
13. Fehérvár II 17 4 3 10 25–38 –13 15
14. PTE-PEAC 17 3 5 9 11–30 –19 14
15. Szekszárd 17 3 4 10 15–33 –18 13
16. Dunaújváros 17 3 4 10 16–39 –23 13
Legfrissebb hírek

NB III: előzött és élre állt a Tiszafüred északkeleten

Labdarúgó NB II
10 órája

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik