NB II: a Haladás megszerezte a Tiszakécske csapatkapitányát

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 15:30
null
Erdei Carlo a Haladásban folytatja pályafutását (Fotó: haladas.hu)
A Tiszakécske csapatkapitánya, a 27 éves Erdei Carlo a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladásban folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 


A 27 éves, román-magyar állampolgárságú, a középpálya több posztján is bevethető Erdei Carlo Szatmárnémetiben született, 2013 és 2015 között az angol Wolverhampton akadémiáján pallérozódott. Aztán Romániában több csapatban, a Pandurii, az U. Cluj, az Olimpia Satu Mare és a Csíkszereda együttesében szerepelt.

2017-ben igazolt hazánkba, az akkor NB I-es Balmazújvárosba, majd szerepelt Kaposváron, ahonnan 2021 nyarán szerződött Tiszakécskére. A 2023–2024-es bajnokság őszi szezonjában 17 bajnoki közül 16-on kezdő volt, egyszer csereként állt be, s három gólt szerzett. Az NB II-ben összesen eddig 137 bajnoki szerepelt, kilenc gólt jegyzett és 11 gólpasszt adott.

Boldogan és örömmel jöttem a Haladáshoz – mondta a klubhonlapon Erdei Carlo.Érdekesség, hogy anno éppen itt, Szombathelyen debütáltam az NB I-ben, persze ellenfélként. Mindig úgy éreztem, hogy ez egy jó klub és valamikor szeretnék majd itt játszani. Most alakultak úgy a dolgok, hogy tudtam váltani – több lehetőségem volt, de a Haladásé volt a legszimpatikusabb ajánlat. Ami a terveimet illeti, minél több meccset szeretnék megnyerni a Haladással és minél előbb szeretnék feljutni a Halival, mert meggyőződésem, hogy ennek a klubnak az NB I-ben a helye.”

Már tavaly nyáron szerettük volna Carlót leigazolni, ám akkor a Tiszakécske nem engedte el a csapatkapitányát – mondta Szántó Csaba, a Szombathelyi Haladás szakmai vezetője. – Vezetőedzőnk kifejezett kérése volt, hogy ha van lehetőségünk, igazoljuk le. Most adódott egy olyan lehetőség, hogy fel tudta bontani szerződését és mi rögtön le is igazoltuk – tudtuk, milyen kvalitást képvisel. Bízunk benne, hogy hozzáállásával és játéktudásával segíti a Haladást. Erdei elsősorban belső középpályás, a 6-os, 8-as pozícióban különösen jó, de akár a bal szélen is bevethető. Roppant kreatív futballista, aki nagyon jó az utolsó passzokban, emellett igazi csapatjátékos.”

A Tiszakécskei LC Erdei Carlo mellett bejelentette Giorgi Gvisiani és Winkler András távozását is, akikkel szintén közös megegyezés alapján bontottak szerződést.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOMBATHELYI HALADÁSNÁL
Érkezők: Erdei Carlo
(Tiszakécske)
Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, befejezte pályafutását), Derekas Zoltán (Kecskemét), Doktorics Áron (Vasas), Mario Lucas Simut (román-magyar, Fehérvár FC)

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
19 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
21 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
22 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik