Csertői: Ezek a gyerekek nem tehetnek arról, milyen szituációba került a Honvéd

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 10:05
null
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd a szintén másodosztályú Ajkát fogadta második téli felkészülési mérkőzésén. A találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget. A találkozó után a kispestiek vezetőedzőjével, Csertői Auréllel beszélgettünk a meccsről, felkészülésről és a tavaszi célokról.

Csertői Aurél az Ajka elleni döntetlennel továbbra is veretlen a Honvéd vezetőedzőjeként.

„Mindig az a cél, hogy nyerjünk, az edzőmérkőzés is azért van még fáradtan is. Úgy gondolom, ez a két hét nagyon kemény meló volt a srácoknak. A játék dinamikájában látszott is, a sok technikai hiba is ennek tudható be. Elértük azt, hogy innentől kezdve inkább a gyorsabb tempóra, a taktikai dolgokra fogunk koncentrálni. Kicsit frissülünk, és két hét múlva bajnoki van, erre lehet alapozni. Ma is brusztolós meccset játszottunk egy kemény ellenféllel.”

Videónkban beszél arról, mekkora szerep hárulhat továbbra is a fiatalokra; hogy mennyit fejlődött a csapata a legutóbbi Ajka elleni találkozó óta, amin debütált a Honvéd trénereként; a csapat mentális állapotáról is beszélünk, illetve Csertői elárulja, mennyire optimista a tavaszt illetően.

KEREZSI: MUSZÁJ OPTIMISTÁN HOZZÁÁLLNI, HOGY EZ JÓ FÉLÉV LEHET


 

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53
Ezek is érdekelhetik