Honvéd: Nem szabad lenézni a szurkolókat – Csertői Aurél

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 17:47
null
Csertői Aurél egyetért a szurkolókkal (Fotó: Budapest Honvéd FC/Balogh Dávid)
Csertői Aurél a középmezőnybe vezetné a Bp. Honvédot a labdarúgó Merkantil Bank Ligában (NB II). 

 

Az Ajka legyőzése után, a Gyirmót elleni bajnoki előtt találkoztunk Kispesten Csertői Auréllal, a Bp. Honvéd új vezetőedzőjével.

 „Merre is kell menni? – kérdezte kissé tanácstalanul a szakember, aki bár volt a kispestiek játékosa, azóta minden megváltozott. – Valóban: amikor az MTK-tól eljöttem, sokat jelentett nekem, hogy a Honvéd lehetőséget adott, és ahogy akkor játékosként, most edzőként is szeretném ezt meghálálni – a tőlem telhető legjobb munkával. Mire számíthatnak? Egyelőre alig vagyunk túl a bemutatkozáson, lehet tegezni, ezzel kezdtem, hiszen ez futball, ne magázzon engem senki, és szép lassan elkezdjük a munkát: egyénileg, csapatszinten is javulni kell. Hogy miként? Nos, ez a kérdés mindig, az arányokat kell megtalálni. Az első meccs tapasztalata, hogy több bátorságra, nagyobb felelősségvállalásra van szükség. Vannak tehetséges fiatalok, de mindenkinek tudnia kell: ez nem az ifibajnokság, ami ott belefér, a profi futballban már nem biztos, és azt is el kell sajátítani, hogy mennyire kell tisztelni a játékostársakat, az idősebbeket.”     

A szakvezető öt évig Pakson, négy évig Gyirmóton dolgozott, ám előre senki sem látja, meddig dolgozik Kispesten. Az mindenesetre pozitív, hogy az új vezetőedző kerülte az ilyenkor szokásos sablonokat, hogy „a nagy múltú klubnak hol a helye”, vagy hogy„a következő mérkőzésre készülünk”.

„Nagyot hibázik, aki lenézi a szurkolókat, a néző ugyanis nem hülye – mondta Csertői Aurél. – Tisztában van az erőviszonyokkal, és ha azt érzi, ebben a keretben több van, akkor egyetértek. A feljutás nem lehet reális ebben az idényben, egyelőre a középmezőny elejére érjünk fel, az sem lesz kis feladat. Nem szerencsés, ha a Paks elleni kupameccsen mutatott harcos, jó játék után agyondicsérjük a játékost, majd ha három nappal később vesztesen hagyja el a pályát, a sárba tiporjuk. Egyik sem helyes! Mindenben javulnunk kell, egyelőre öten, legközelebb tizenketten edzünk, sok fiatal az U-válogatottakkal van, egyelőre egyéni képzést tartunk. Sok a sérült, de amint megkeresett a klub, azonnal gondolkodni kezdtem: megtaláljuk-e a megoldást minél előbb, hogy sikeresek legyünk? Gyorsan tisztáztuk az alapszabályokat, mindenki pontosan tudja majd, mi a feladata, mit várok el tőle.”

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr15112236–15+2135
2. Nyíregyháza Spartacus15104127–12+1534
3. Vasas FC1584335–18+1728
4. Kozármisleny1584326–16+1028
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1559116–13+324
6. FC Csákvár1563616–14+221
7. Gyirmót FC Győr1556421–20+121
8. Soroksár SC1555515–14+120
9. Kazincbarcika1548317–15+220
10. Budapest Honvéd1554616–18–219
11. Budafoki MTE1554616–19–319
12. Pécsi MFC154745–9–419
13. Szombathelyi Haladás1546520–23–318
14. BVSC Zugló1543811–22–1115
15. Tiszakécske1535716–20–414
16. BFC Siófok1534812–21–913
17. FC Ajka1522117–20–138
18. Mosonmagyaróvár15141012–35–237

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik