NB II: a Fehérvárral bajnok volt – a BVSC-hez igazolhat a válogatott védő

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 14:46
null
Paulo Vinícius Magyarországon korábban csak a Videotonban játszott (Fotó: Földi Imre, archív)
Hétfőn számoltunk be arról, hogy a brazil születésű, hétszeres magyar válogatott Paulo Vinícius távozott a görög másodosztályba kiesett Levadiakosztól – elképzelhető, hogy a magyar második vonalban folytatja pályafutását a 33 éves belső védő.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint az NB II-be a múlt héten 22 év után a Haladás elleni 1–0-s győzelemmel visszatérő BVSC szerződtetné a 33 éves, brazil-magyar Paulo Viníciust. Információink szerint a védővel előrehaladott tárgyalásokat folytat a zuglói klub, de a BVSC szakosztályvezetője, Jakab Zoltán nem kívánta kommentálni hírünket.

„Sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretném” – mondta megkeresésünkre a sportvezető.

Az Urbán Flórián vezetőedző irányította, az NB III-ból tavasszal feljutó BVSC ezen a nyáron Hidi Patrik és Nikola Mitrovics személyében már két rutinos, korábbi NB I-es játékost is igazolt, Vinícius lehetne a harmadik a sorban.

Vinícius 2011 és 2020 között kilenc évet játszott Magyarországon, a Videotonban, mellyel kétszer bajnokságot, egyszer Magyar Kupát is nyert, és miután megkapta a magyar állampolgárságot, 2017-ben bemutatkozott a nemzeti csapatunkban, hétszer szerepelt a válogatottban (legutóbb 2018 novemberében). Az elmúlt három évben játszott Uruguayban, a ciprusi APOEL-ben, tavaly júliustól pedig a görög Levadiakoszban, amely hétfőn jelentette be, hogy szerződést bontott a védővel, aki így szabadon igazolható.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BVSC-ZUGLÓNÁL
Érkezők:
BaloghMáté (MTK II– kölcsönbe),Csősz Richárd (Nyíregyháza), Hesz Olivér (Dorog), Lénárt Gábor (Szentlőrinc), Mészáros András (KFC Komarno – Szlovákia), Hidi Patrik (Vasas), Nikola Mitrovics (szerb-magyar, Budapest Honvéd)
Távozók: Balogh Miklós (BKV Előre), Fisli András (?), Tamási Zsolt (?)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
31 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
7 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik