NB III: 21 csapat szeretné, hogy szombaton is lehessen meccseket rendezni

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 12:10
null
Többek között a Kaposvár is támogatja az NB III-as mérkőzések szombati rendezését (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
Egyre több, a labdarúgó NB III-ban érdekelt klubcsapat áldását adta arra a kezdeményezésre, melynek célja, hogy a most már négy csoportban lebonyolított  bajnokságban szombaton is lehessen mérkőzéseket rendezni – írja a hunfoci.hu.

A magyar labdarúgásra specializálódott portál még június közepén fordult nyílt levélben a Magyar Labdarúgó-szövetséghez (MLSZ), amelyben többek között az NB I-es bajnokik teljes hétvégén való eloszlásával, az romló gazdasági helyzet miatt civil munkát is vállalni kényszerülő játékosokkal, valamint az alacsony nézőszámmal indokolja a változtatás szükségességét.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Dunaújváros, amely levélben kérte a többi harmadosztályú klubot, hogy támogassa ezt az indítványt. A hunfoci.hu információi alapján cikkünk megírásáig 21 klub adta áldását a kezdeményezésre, míg további két együttes szóban támogatta azt.

AKIK TÁMOGATJÁK A SZOMBATI NB III-AS MÉRKŐZÉSRENDEZÉST: Cigánd SE, Békéscsaba 1912 Előre, Gyöngyösi AK, Haladás VSE, FC Hatvan, Csornai SE, Budapest Honvéd II, Érdi VSE, Szekszárdi UFC, Facultas-Tiszafüredi VSE, Balatonfüredi FC, ETO Akadémia, III. KER. TVE, FC Nagykanizsa, Vasas II, Körösladány MSK, Kaposvári Rákóczi FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia II, Meton-FC Dabas SE, DVSC II.

A kezdeményezést szóban támogatta a VLS Veszprém és a PTE-PEAC.

 

 

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
19 órája

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 08:30

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik