NB II: argentin utánpotlás-válogatott védővel erősített az ETO

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 20:43
null
Argentin védő érkezett az ETO-hoz (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos honlapján bejelentette, hogy átigazolta az argentin utánpótlás válogatott szélső védőt, Luciano Verát.

A 2002-es születésű védő a River Plate utánpótlásánál kezdte karrierjét, majd két évvel ezelőtt Európába igazolt, ahol játszott a dunaszerdahelyi DAC-ban és Somorján is, mielőtt ismét hazautazott, hogy az argentin másodosztályú Deportivo Maipúhoz csatlakozzon.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, szerettem volna mindenképp visszatérni Európába. Örülök, hogy ezt egy ekkora csapatban tehetem meg, mint az ETO. Legjobb tudásommal szeretném segíteni a klubot, hogy együtt sikeresek legyünk – nyilatkozta Vera az átigazolása után.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Paul Anton
(Arad – Románia), Buna Gábor (Kecskemét), Csóka Bálint (DAC – Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (Nyíregyháza, legutóbb Békéscsaba – kölcsönben), Matija Krivokapics (DAC 1904– Szlovákia, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként), Luciano Vera (argentin, Deportivo Maipu – Argentína)
Távozók: Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten DAC 1904 – kölcsönből vissza), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (PMFC?), Kiss Bence (Kecskemét), Kovács Krisztián (Paks), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Szendrei Ákos (DAC 1904 – kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (Nyíregyháza)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik