NB II: Adorján Krisztián a Budapest Honvédban folytatja – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 18:47
null
(Fotó: <strong><a href="https://www.honvedfc.hu/hirek/adorjan-krisztian-kispesten/2023-06-20" target="_blank">honvedfc.hu</a></strong>)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Adorján Krisztiánt a Budafokból.

 

A 30 éves középpályás az előző két idényben a Budafoki MTE futballistája volt, most pedig az NB I-ből kieső Honvédhoz igazolt.

„Mindenképpen szerettük volna a tengelybe igazolni játékost, akinek nemzetközi és NB II-es tapasztalata is van, ami sokat segíthet a fiataloknak a pályán és az öltözőben is, Krisztián pedig egy ilyen futballista” – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Mindössze 16 esztendős volt Adorján Krisztián, amikor az MTK-tól szerződtette a Liverpool, majd futballozott a holland Groningen, az albán Partizani és az ír Dundalk gárdájánál is, míg Olaszországban a Novarát és a Virtus Entellát is erősítette. A Liverpoolnál az U21-es csapatban szerepelt, a holland első osztályban 19, az ír első ligában 16 meccset játszott, de van 38 Serie B-meccse, sőt játszott az Európa-ligában is, összesen több mint egy évtizedet töltött el légiósként.

„Rengeteg köszönhetek a külföldi időszaknak, nagyon sokat tanultam belőle. Minden országban más kultúrával, más játékstílussal találkoztam, örülök, hogy ennyi helyen szerepeltem és ilyen hosszú időt légióskodhattam” – tette hozzá Adorján Krisztián.

 

A Budafok eközben igazolt is két játékost, a 28 éves hátvéd, Lorentz Márton Paksról, míg a 19 éves középpályás, Merényi Ádám az MTK-tól érkezett.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik