NB II: a Csilus testvérek Kazincbarcikán folytatják

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 22:23
null
Csilus Tamás a Haladást hagyta el a Kazincbarcika kedvéért (Fotó:Unger Tamás/Vas Népe)<br />
Csilus Ádám és Csilus Tamás mellett Ternován Patrik, Boros Zsombor és Gyurkó Máté is a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika színeiben folytatja pályafutását, míg Székely Dávid kölcsönben Karcagon folytatja – számolt be róla a klub honlapja.


A 28 éves védekező középpályás, Csilus Tamás az előző idényben a szintén NB II-es Haladásban 34 alkalommal lépett pályára és két gólt szerzett. A 26 éves Csilus Ádám legutóbb a Szentlőrincben játszott, s gyakorlatilag a jobb oldalon minden pozícióban bevethető. Mindketten korábban Ligakupát nyertek a Fradival, emellett Csilus Ádám tagja volt a Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes csapatnak is.

A 20 éves támadó, Gyurkó Máté 2021 nyarán került az NB III-as BKV Előréhez és az előző idényben együttese egyik vezéreként 15 gólt szerzett. Ő két évre kötelezte el magát Kazincbarcikán.

A 26 éves középpályás, Ternován Patrik Diósgyőrben 2009 és 2018 között volt igazolt játékos. Itt kapta első profi szerződését, majd 2016-ban debütált felnőttbajnoki mérkőzésen. Játszott még Balmazújvárosban és Tiszakécskén is, az elmúlt két idényt pedig Soroksáron töltötte.

A 18 esztendős középpályás,Boros Zsombor – aki megfelel a fiatalszabálynak – egy évre kölcsönbe érkezett a ZTE-től a barcikaiakhoz, de a tavaszi szezonban a lendvai Naftában játszott. 2021 őszén mutatkozott be az U17-es válogatottban, majd tavaly már az U18-as korosztályú nemzeti tizenegy alapembere volt.

További hír, hogy a több játéklehetőség érdekében a következő idényre az NB III Keleti csoportjában szereplő Karcaghoz került kölcsönbe Székely Dávid.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Arday Dominik
(Putnok – kölcsönből vissza), Boros Zsombor (ZTE – kölcsönbe), Csilus Ádám (Szentlőrinc), Csilus Tamás (Haladás), Dóra Donát (MTK – kölcsönbe), Gyurkó Máté (BKV Előre), Laczkó Milán (Karcag – kölcsönből vissza), Papp Milán (ETO FC Győr), Ternován Patrik (Soroksár)
Távozók: Benkő Péter (DVTK – kölcsönből vissza), Csatári Gergő (DVTK – kölcsönből vissza), Kovács Bence (szlovák-magyar, Mol Fehérvár – kölcsönből vissza), Lippai Ákos (Kisvárda), Megyeri II Gábor (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Pálinkás Gergő (Kecskemét), Puska Péter (Vasas – kölcsönből vissza), Szekszárdi Milán (Paks – kölcsönből vissza), Székely Dávid (Karcag – kölcsönbe), Ur László (visszavonult)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik