NB II: Mezőkövesdről érkezett az Ajka második téli igazolása

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 16:16
null
Rabatin Richárd és Geri Gyula ügyvezető (Fotó: fcajka.hu)
Másfél plusz egy éves szerződést írt alá a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajkával Rabatin Richárd, aki az NB I-es Mezőkövesdtől érkezett a klubhoz – számolt be róla a bakonyiak honlapja.

 

Az utánpótlás-válogatott játékos a III. Kerületben kezdte pályafutását 2006-ban, majd egy év után a Vasas-Pasaréthez igazolt, ahonnan 2010 nyarán került a Vasas Kubala Akadémiára.

Rabatin Richárd felnőttkarrierje 2018-ban, a III. Kerületi TVE-nél indult, ahol kiemelkedő volt számára a 2020–2021-es évad, amikor az NB III Nyugati csoportjában első helyen záró csapatban 36 meccsen 11 gólt szerzett. Az előző idényben az NB II-ben szereplő együttesnek is alapembere volt, összesen 33 bajnoki meccsen lépett pályára, és három gólig jutott. Nyáron az NB I-es Mezőkövesdhez igazolt, de az első csapatban egyáltalán nem lépett pályára, a megyei bajnokságban szereplő második együttesben játszott három alkalommal.

A 23 éves labdarúgó az U18-as magyar válogatottban három találkozón játszott, és tagja volt az U19-es nemzeti csapatunk keretének is a Transfermarkt adatai szerint.

Mint beszámoltunk róla, az Ajka első téli érkezője a ma délelőtt bejelentett Gyuris Aurél lett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezők: Gyuris Aurél
(MTK Budapest), Rabatin Richárd (Mezőkövesd)
Távozók
: Kovács Nikolasz (Paks – kölcsönből vissza), Szabó Benjámin Marcell (Vasas II – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 12:10

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik