NB II: Ha nem is lőtávolban, de közel vagyunk még a feljutáshoz – Szakály Dénes

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.12.12. 08:39
A labdarúgó NB II 20. fordulójának utolsó találkozóján, egyben a 2022-es esztendő záró mérkőzésén az MTK idegenben 3–1-re legyőzte a játéknap előtt vele azonos pontszámmal álló Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. A találkozó után a szegediek játékosával, Szakály Dénessel beszélgettünk.

Szakály Dénes szerint csapata bosszantó vereséget szenvedett.

„Megbeszéltük, próbáljuk tartani, hogy nem kapunk gólt az elején. Kicsit kivárásra játszottunk, nem azt csináltuk, mint az elmúlt meccseken. Próbáltunk hátrébb állni, szervezetten közel lenni egymáshoz. Tudtuk, hogy az MTK jól passzoló játékosokkal van tele, hát ilyenből kaptuk a gólt is. Utána változott a játék, kicsit kijjebb jöttünk, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, aztán megkaptuk a másodikat, és még nehezebb lett. Nem játszottunk alárendelt szerepet szerintem, nekünk is megvoltak a lehetőségeink.”

Szakály videónkban elemzi a szegediek őszi szezonját, illetve beszél arról is: egy-két új játékos érkezése várható a télen, akiknek azonban alaposan meg kell majd küzdeniük a csapatba kerülésért.

A fordulóról bővebben itt olvashat.

LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–MTK 1–3 (1–3)
Gólszerző:
Gajdos (35.), ill. Horváth A. (13.), Németh K. (26.), Szilágyi Z. (33. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 20 14 1 5 40–19 +21 43
2. Pécsi MFC 20 10 9 1 22–13 +9 39
3. MTK Budapest 20 11 5 4 60–35 +25 38
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 20 10 5 5 25–20 +5 35
5. Szombathelyi Haladás 20 9 5 6 29–26 +3 32
6. Gyirmót FC Győr 20 9 4 7 33–24 +9 31
7. FC Ajka 20 9 4 7 29–26 +3 31
8. FC Csákvár 20 7 7 6 26–23 +3 28
9. Soroksár SC 20 7 7 6 31–31 0 28
10. ETO FC Győr 20 7 6 7 22–19 +3 27
11. Tiszakécske 20 7 5 8 21–25 –4 26
12. Mosonmagyaróvár 20 7 4 9 20–27 –7 25
13. Kazincbarcika 20 6 6 8 25–34 –9 24
14. BFC Siófok 20 6 5 9 20–33 –13 23
15. Nyíregyháza Spartacus 20 6 4 10 26–28 –2 22
16. Szentlőrinc SE 20 5 7 8 26–30 –4 22
17. Budafoki MTE 20 5 7 8 21–30 –9 22
18. Kozármisleny 20 5 4 11 27–38 –11 19
19. Békéscsaba 1912 Előre 20 4 5 11 26–34 –8 17
20. Dorogi FC20441221–35–1416
Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36

Rossz szegedi szezonzárás, a Budafok három ponttal távozott a Tisza-partról

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 16:50

NB II: ünnepi kiadvány a Szeged-Csanád GA-tól a Magyar Labdarúgás Napján

Labdarúgó NB II
2024.11.25. 21:47

Gyors gólváltás után döntetlent játszott a Gyirmót Szegeden

Labdarúgó NB II
2024.09.29. 16:40

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

NB II: ötöt kapott a Budafok a Barcikától, Dajka lemondott; otthon kapott ki a Honvéd, először nyert a Kövesd

Labdarúgó NB II
2024.08.18. 20:51

NB II: újabb Vasas-meccs kerül képernyőre augusztusban

Labdarúgó NB II
2024.08.10. 07:52
Ezek is érdekelhetik