NB II: szolnoki fiatallal erősített a Kazincbarcika

Kurdics Levente eddigi pályafutása során kizárólag a Szolnok különböző korosztályú utánpótlás csapataiban, valamint az idáig másodosztályban szereplő felnőtt csapatban lépett pályára. Az NB II-ben 17 évesen a 2019/2020-as szezonban mutatkozott be. A kieséssel végződő előző bajnoki szezonban összesen 32 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken két gólt szerzett.
„Mivel szerettem volna folytatni NB II-es pályafutásom, jó döntésnek láttam Kazincbarcikára igazolni. A felkészülés harmadik heténél tartunk, nagyon jól érzem magam, jók az edzések és csapattársaimmal is jól megy a közös munka. Bízom abban, hogy a csapat a bajnokságban minél jobban szerepel majd és minél jobb eredményeket érünk majd el.”– árulta el a fiatal támadó.
Kurdics akár már ma bemutatkozhat új csapatában, hiszen a Kazincbarcika 17 órától hazai pályán játszik felkészülési mérkőzést az élvonalbeli Mezőkövesd ellen.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁLÉrkezők:Arday Dominik(FTC II),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC), Kurdics Levente (Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat),Megyeri Gábor(Bp. Honvéd – kölcsönbe),Székely Dávid(DEAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC),Takács Tamás(Csákvár)
Távozók:Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza),Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(?),Márton András(?),Pinyaskó László(?),Rjaskó Viktor(?),Schildkraut Krisztián(?)

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján






