NB II: az MTK-tól igazolt kapust a Kozármisleny

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 15:51
null
Varasdi Dániel visszatért Baranya megyébe, Kozármislenyben folytatja (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Mint beszámoltunk róla, Somogyi Mátéra autóbalesete, Lékai Somára csuklósérülése miatt nem számíthat az NB II-be frissen feljutó Kozármisleny vezetőedzője, Tóth László, így a kapusgondok orvoslására a baranyaiak megszerezték az MTK-tól a Pécsen nevelkedő 22 éves Varasdi Dánielt – jelentette be honlapján a klub.

A 2000-es születésű Varasdi Dániel pályafutását a Pécsi MFC-nél kezdte, melyet a 2014–2015-ös idényig erősített, majd az MTK Budapesthez igazolt, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. A 2019–2020-as kiírásban a másodosztályú Budaörshöz került kölcsönbe és nyolc mérkőzésen lépett pályára.

A következő idényre visszatért az MTK-hoz, de az NB I-ben nem lépett pályára, a mögöttünk hagyott évadban pedig a harmadosztályú csapatban 30 mérkőzésen őrizte a fővárosi kék-fehérek kapuját – az ő bravúrjai mentették döntetlenre a Középcsoportot veretlenül megnyerő Kozármisleny elleni találkozót.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők:Bartha László (Kecskemét), Bognár Dávid (Paksi FC), Clinton Osei (ghánai, MTK – kölcsönbe), Gál Szabolcs (Kecskemét),Guth Ádám (MTK II), Kosznovszky Márk (MTK – kölcsönbe), Kotroczó Péter (FTC II), Kulcsár Kornél (Budafok), Varasdi Dániel (MTK Budapest), Vogyicska Balázs (FTC II)
Távozók: Kozics Barna (III. Kerület), Wittrédi Dávid (III. Kerületi TVE), Horvát Gábor (Dunaföldvár), Keresztes Barna (PMFC – kölcsönből vissza), Kiszely Dominik (Szekszárd UFC), Kónya Kornél (?), Loch Péter (?), Pacéka Norbert (PEAC-Pécs), Takács Martin (?), Tóth Péter (Szeged-Csanád GA), Ulrich Dániel (Majosi SE)

Legfrissebb hírek

A Paks bejelentette a Vasastól érkezett csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
24 perce

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Ifjabb Dárdai Pál a Puskás Akadémiában, Varga Roland Fehérváron folytatja – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
6 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
23 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
Tegnap, 14:16

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:33
Ezek is érdekelhetik