NB II: az MTK-nál folytatja a Puskás-díjas támadó

Vágólapra másolva!
2022.07.18. 16:22
null
Zsóri Dániel az MTK-nál folytatja (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB II-be kieső MTK Budapestnél folytatja pályafutását Zsóri Dániel. A még mindig csak 21 éves támadó a Mol Fehérvár FC-től igazolt a kék-fehérekhez, akik hároméves szerződést kötöttek a Puskás-díjas labdarúgóval – jelentette be az MTK hivatalos honlapján.

A Békéscsabán nevelkedő Zsóri Dániel a Debreceni VSC színeiben mutatkozott be az NB I-ben a 2018–2019-es idényben, amikor 2019 februárjában a 94. percben ollózva szerzett győztes gólt a Ferencváros ellen – ezért a találatért később neki ítélték a FIFA Puskás-díjat.

Zsóri a 2019–2020-as idényben igazolt a Mol Fehérvár FC-hez, de a Fejér megyeieknél mindössze öt NB I-es mérkőzésen lépett csak pályára, közben kölcsönben szerepelt az akkor másodosztályú Budaörsnél. A 2020–2021-es idényt az akkor NB I-es Budafoknál töltötte, míg a mögöttünk hagyott évadban Zalaegerszegen kilenc bajnokin három gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Andrija Drljo(bosnyák, Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Bene Domonkos, Juhász Bálint, Szőke Gergő, Vasvári Zoltán, Velicskó Szabolcs (mindannyian Sándor Károly Akadémia), Balázs József (III. Kerületi TVE), Biben Barnabás(Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Bíró Bence(Pécsi MFC – kölcsönből vissza),Bognár István (Paks), Kaka Amedome Godwords (ghánai, Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza),Kapronczai Gergely(Budaörs – kölcsönből vissza),Kosznovszky Márk(Tiszakécske – kölcsönből vissza),Lehoczky Roland(FC Ajka – kölcsönből vissza),Nagy Barnabás (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Németh Krisztián (szabadon igazolhatóként, legutóbb Debreceni VSC), Prosser Dániel (Sönderjyske – Dánia, kölcsönből vissza), Winter Dániel (Békéscsaba – kölcsönből vissza),Zuigeber Ákos (Budafoki MTE – kölcsönből vissza), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár FC)
Távozók: Baki Ákos (Nyíregyháza), Bíró Bence (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Andrija Drljo (bosnyák, Zrinjski Mostar – bosnyák),Gheorghe Grozav (román, Petrolul Ploiesti – Románia), Helembai Márk (Gyirmót), Sebastián Herrera (kolumbiai-északmacedón, ?), Andrej Kadlec (szlovák, ?), Milan Mijatovics (montenegrói, al-Adalah – Szaúd-Arábia), Bojan Miovszki (Aberdeen – Skócia), Prosser Dániel (?),Ylber Ramadani(Aberdeen – Skócia), Branislav Sluka(szlovák, Spartak Trnava – Szlovákia),Szakály Dénes (Szeged-Csanád GA), Sztefan Szpirovszki (északmacedón, ?), Vancsa Zalán (Lommel – Belgium), Varga Bence (Kecskemét – ismét kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Zsóri Dániel „elásta magát” az UTA Aradnál

Minden más foci
2025.09.06. 17:51

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38
Ezek is érdekelhetik