NB II: korábbi válogatott lett az ETO vezetőedzője – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.30. 19:30
null
Tímár Krisztián veszi át az ETO irányítását (Fotó: eto.hu)
Ahogy a Nemzeti Sport Online szerdán előre jelezte, négyszeres válogatott Tímár Krisztián lett a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr vezetőedzője. A legutóbb a magyar U19-es válogatottat irányító 42 éves tréner kétéves szerződést kötött a klubbal – számoltak be róla a Rába-partiak a hivatalos oldalukon.

 

A múlt héten, egy nappal azután, hogy 17 éves fia, Klausz Milán az ETO-ból Zalaegerszegre igazolt, a győri klub vezetősége felmentette a munkavégzés alól Klausz Lászlót; ideglenesen a Böjte Attila, Lipták Zoltán, Gyagya Attila hármas irányította a felkészülést.

Noha Huszti Szabolcs neve is szóba került, végül Tímár Krisztiánt nevezték ki a klub élére, amely a legutóbbi bajnokságot a 7. helyen zárta.

Tímár profi játékos-pályafutása az MTK-ban kezdődött, majd játszott többek között a Videotonban, a Ferencvárosban, Nyíregyházán és Siófokon, légióséveiben pedig megfordult Angliában, Finnországban és Vietnámban is.

A magyar válogatottban négy alkalommal pályára lépő hátvéd karrierjét Szegeden fejezte be, majd 2017-ben megkezdte edzői munkáját. Először a Videoton második csapatát irányította, 2020 óta pedig az utánpótlás-válogatott mellett dolgozott, onnan ül át most az ETO kispadjára. Nagyon várja már a közös munkát, és bízik benne, hogy irányításával nagy sikereket ér el a csapat.

„Először is szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy elvállalhattam ezt a felkérést – idézi Tímár Krisztiánt a Győr a hivatalos oldalán. – Nagyon szerettem ott dolgozni, de az ETO részéről olyan megtisztelő megkeresést kaptam, amire nem tudtam nemet mondani. Az utam ezúttal a felnőttfoci felé vezet, már szerettem volna kipróbálni magam ezen a területen is. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora csapatnak, mint az ETO, a vezetőedzője lehetek. Óriási ambícióval és tettvággyal érkezem, fiatal, nagyon motivált edzőnek tartom magam, és szeretném megmutatni, hogy mekkora érték van ebben a csapatban. Bízom benne, hogy jól fogunk tudni együttműködni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Bencze Márk
(Szeged-Csanád GA),Deákovits Richárd, Huszár Marcell, Kiss Ákos, Kráz Tamás, Mitring Zsombor, Óvári Balázs, Tullner Péter, Vingler László (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Kanalos Tony-Markos (romániai, CSM Satu Mare/Szatmárnémeti VSK – kölcsönből vissza), Kiss Balázs (BFC Siófok)
Távozók
: Bagi István
(?), Barna Szabolcs (?), Berki István (?), Csonka Bálint (?), Klausz Milán (ZTE), Lipták Zoltán (visszavonult), Múcska Viktor (?), Pálfi Donát (?), Vernes Richárd (Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
15 órája

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Bulgáriába igazolt az ETO kiszemeltje

Minden más foci
2025.07.22. 19:29

Konferencialiga: ott van a Puskás Akadémia keretében az NB II gólkirálya

Európa-konferencialiga
2025.07.22. 10:44

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51
Ezek is érdekelhetik