NB II: a Szeged csapatmenedzsere lett a visszavonult támadó

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.24. 13:28
null
Germán Tamás csapatmenedzserként folytatja Szegeden (Fotó: Kuklis István/Délmagyarország)
Germán Tamás lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA új csapatmenedzsere – számolt be róla a klub honlapja.



A közelmúltban a Szeged 35 esztendős támadója, Germán Tamás bejelentette visszavonulását. A játékos nem kevesebb, mint kilenc évet töltött el a szegedi klubnál, többször is házi gólkirály lett, egy alkalommal, a 2013–14-es kiírásban pedig az NB III Közép-csoportjának gólkirályaként végzett. Az utolsó meccsét az NB II előző idényének 38. fordulójában, májusban játszotta a Nyíregyháza otthonában, de visszavonulásakor már biztos volt, hogy marad a klub kötelékében.

Az utóbbi hónapokban folyamatosan egyeztetett Adem Kapic sportigazgatóval arról, hogy a jövőben milyen feladatai lesznek. Az egykori csapatkapitány továbbra is az „öltözőfolyosón”, a csapat közelében marad, de már az edzői öltözőben kezdi a napját és csapatmenedzserként dolgozik tovább.

Furcsa és még szoknom kell, hogy az öltözőfolyosóra lépve nem jobbra kell indulnom, hanem balra az edzői öltözőbe – ecsetelte Germán Tamás. – Előfordult, hogy rossz irányba léptem. Nagyon örülök, hogy itt maradtam a klubnál és tevékenyen tudok segíteni a célok elérésében. Egyelőre a munkaidőm nagyobb részét a tanulás teszi ki, figyelem azt, hogy mi hogy történik. Kisebb feladatokat már kaptam, például az érkező játékosok ügyében, vagy éppen az edzőmeccsek szervezésében. Igyekszem most a másik oldalon is mindent megtenni, hogy sikeresen működjön és szerepeljen a csapat.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Gera Norbert (Budapest Honvéd), Illés Richárd (Tiszafüred – kölcsönből vissza), Kovács Gergő (Debreceni VSC), Könczey Márk (FTC II), Pintér Ádám (Debreceni VSC),Tóth Bence (Vasas), Varga Bence (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók: Bencze Márk (ETO FC), Csoboth Kevin (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza), Debreceni Ákos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Germán Tamás (visszavonult), Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, kölcsönből vissza), Kovács Milán (Vasas – kölcsönből vissza), Pejovics Danilo (Kecskemét)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
8 órája

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:26

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik