NB II: a korábbi másodosztályú gólkirály a III. Kerületnél folytatja

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 07:06
A Vasas támadója, Birtalan Botond kölcsönben a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő III. Kerületi TVE-ben szerepel a tavaszi szezonban – számolt be róla az angyalföldiek honlapja.

Birtalan Botond 2018 nyarán érkezett Angyalföldre Békéscsabáról, miután a 2017–18-as kiírásban a csabaiak színeiben – Lencse Lászlóval holtversenyben – 22 találattal gólkirály lett. A 32 éves támadó az elmúlt években 77 alkalommal lépett pályára a Vasasban és 29 találatot szerzett.Birtalan Botond 2018 nyarán érkezett Angyalföldre Békéscsabáról, miután a 2017–18-as kiírásban a csabaiak színeiben – Lencse Lászlóval holtversenyben – 22 találattal gólkirály lett. A 32 éves támadó az elmúlt években 77 alkalommal lépett pályára a Vasasban és 29 találatot szerzett.

Az őszi szezonban azonban mindössze három NB II-es találkozón lépett pályára (csereként), gólt nem szerzett. Mint beszámoltunk róla, Kuttor Attila vezetőedző kérésére – szakmai okok miatt – a kerettől külön végezte a téli felkészülést, és tudható volt, hogy a szakvezető a tavaszi idényben nem számol játékával.

Így a játéklehetőség érdekében Birtalan Botond június 30-ig a III. Kerületi TVE együttesénél bizonyíthat kölcsönben.

Az angyalföldiekhez kapcsolódó hír még, hogy Varga Donát másfél évig kölcsönben Budafokon, Józsa Marcell Ádám fél évig szintúgy kölcsönben Balatonfüreden, míg Bánfalvi Dániel Komáromban, szintén fél évig kölcsönben szerepelhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:
Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók: Birtalan Botond (III. Kerületi TVE – kölcsönbe), Bánfalvi Dániel (Komárom – kölcsönbe), Józsa Marcell Ádám (dorogi kölcsön után Balatonfüred – kölcsönbe), Varga Donát (Budafok – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
9 órája

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
9 órája

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
9 órája

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
9 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
9 órája

Óriásit küzdve győzte le a Karcag a Vasast

Labdarúgó NB II
10 órája

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik