Hannich Péter élete legnagyobb kihívása előtt; Salim Omar aranyat nyerne Tokióban

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 22:13
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

A 64 éves Hannich Péter úgy véli, élete legnagyobb kihívásához érkezett: a legendás győri klubot, az ETO-t vissza kell juttatnia az NB I-be. A korábbi 27-szeres válogatott lapunknak azt mondta, edzőként sem volt sikertelen, mert ahol munkát vállalt, ott mindig olyan eredményt ért el, amelyet a klubnál célként megfogalmaztak. Az ETO-nál a gárda visszaminősítése, azaz 2015 óta sok edzőváltás volt, és gyakran cserélődött a játékosállomány is. A cél most az, hogy átvegyék a nyolcvanas évek metodikáját, játékrendszerét, filozófiáját.

A 18 éves Salim Omar, aki áprilisban hazánk első Európa-bajnoki címét szerezte tekvandóban, Tokióban az első olimpiai aranyat szeretné megnyerni. Édesapja és a nagybátyja is e sportágat űzte; papájának tanzániai és magyar felmenői vannak, de dán színekben lett olimpia bajnok 1992-ben, majd Amerikában telepedett le. Omar édesanyja ma is ott él, emiatt fia rengeteget utazik, de mivel 12 éves kora óta versenyez nemzetközi szinten, hozzászokott ehhez az életmódhoz. Az olimpia kvalifikációs verseny után két-három hétre visszautazott Amerikába, ennyi idő alatt kellett bepótolnia az elmúlt időszakot és levizsgáznia mindenből.

Nagy reményekkel vágott neki dél-amerikai túrájának 1931 nyarán az Újpest, ám a bajnokcsapat nem öregbítette a magyar futball hírnevét. Az út több mint két héten át tartott, a hajó Rio de Janeiróban kötött ki, onnan utaztak Montevideóba, ahol a helyi magyarok nagy ovációval köszöntötték őket. Csakhogy a csapatot sorozatos kudarcok érték, és a Rampla Juniorstól elszenvedett 3:1-es vereség után Aschner Lipót klubtulajdonos utasította a delegációt, hogy a legközelebbi hajóval térjen haza. További részletek Népsport mellékletünkben.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik