NB II: három játékos távozik a Nyíregyházától

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 13:37
null
Szinanovics Sinan két év után távozik Nyíregyházáról (Fotó: Kelet-Magyarország/Pusztai Sándor)
Újabb három játékos távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacustól, Végső Előd mellett Szinanovics Sinan és Svedjuk Alex is elhagyja a klubot – számolt be róla a klub honlapja.


Mind a három játékosnak lejárt a szerződése, amelyet a klub nem hosszabbít meg.

A 24 éves Szinanovics Sinan Békéscsabáról tért vissza a szabolcsiakhoz 2019-ben, de a tavalyi év elején megsérült, hosszabb rehabilitáció várt rá, így a májusban zárult idényben csak egy NB II-es bajnokin kapott szerepet.

A nyíregyházi nevelésű, 20 évesVégső Előd az előző idényben 22 NB II-es bajnokin lépett pályára és már biztos, hogy a másodosztályba feljutó Tiszakécske együttesében folytatja pályafutását.

A 24 éves Svedjuk Alex 2019-ben Jászberényből szerződött a Szparihoz. Távozása azért meglepő, mert mindkét nyíregyházi idényében alapembernek számított, az előző kiírásban 35 másodosztályú meccsen játszott.

Eközben két saját nevelésű fiatal szerződést kapott a klubtól. A 17 éves, belső védőként bevethető Szűcs Dávid a megyeszékhelyen kezdett futballozni, három évre írt alá. A szintén 17 éves támadóval, Pataki Bencével szintén hároméves szerződést kötött a klub – ő már két alkalommal az NB II-ben is játszott.

A Nyíregyháza Spartacusnál tovább folynak a tárgyalások, a héten egy védő, két középpályás és egy támadó is csatlakozhat a kerethez.

Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
1 perce

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Katona Mátyás: Csak rajtam múlik, mire viszem a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:29

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41
Ezek is érdekelhetik