DVTK: Megalkuvás nélkül harcolni és győzni kell – Kondás Elemér

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 21:05
null
Kondás Elemér nem gondolkodott a diósgyőri ajánlaton, azonnal igent mondott (Fotó: Kozma Istvan/Észak-Magyarország)
Korábban Debrecenben volt sikeres Kondás Elemér, akinek most a DVTK élén kell csodát tennie, és visszajuttatnia a csapatot az élvonalba.

– Hazatért.
– Mondhatjuk, hiszen tősgyökeres borsodi gyerek vagyok – mondta Kondás Elemér a DVTK csütörtöki sajtóbeszélgetésén. – Sok évet eltöltöttem Szirmabesenyőn, de megfordultam Kazincbarcikán és Miskolcon is, összesen harminc év kötött ide. Néhány esztendővel korábban volt kísérletünk a diósgyőri vezetőkkel a közös munkára, de nem jött össze. Még iskolás voltam, amikor minden hazai mérkőzésen szurkoltam Veréb Györgynek, Salamon Józsefnek és a többi diósgyőri legendának. Később aztán magam is szerepelhettem az első csapatban. Amikor elkezdtem az edzői munkát, nem titkolt vágyam volt, hogy egyszer visszatérhessek a klubhoz. Nos, most valóra vált az álmom, hiszen a tulajdonosi kör, a klubvezetés engem választott arra, hogy visszavezessem az együttest az első osztályba.

KONDÁS ELEMÉR

Született: 1963. szeptember 11., Szikszó
Nemzetisége: magyar
Posztja: hátvéd
Csapatai felnőtt játékosként: Borsodi Bányász (1980–1984), Honvéd Papp SE (1984–1985), Diósgyőr (1985–1986), Kazincbarcika (1986–1993), DVSC (1993–1995), Hajdúszoboszló (1995–1998), Békéscsaba (1997 – kölcsönben), Tiszafüred (1998), Püspökladány (1998), Kabai Meteorit (1999), Rakamaz (2000–2001), Hajdúdorog (2001)

NB I-es mérkőzések/gólok: 25/4
Csapatai vezetőedzőként: Kabai Meteorit (1999), Létavértes (2004–2007), DVSC-DEAC (2007–2011), DVSC (2011–2016; 2020–2021), Kisvárda (2017–2018), DEAC (2019), Győr (2019–2020), Diósgyőr (2021–)

Legnagyobb sikerei vezetőedzőként: 2x magyar bajnok (2011–2012, 2013–2014), 2x Magyar Kupa-győztes (2011–2012, 2012–2013)

– Milyen csapatot szeretne építeni, illetve látni Diósgyőrben?
– Győztest! Elég hosszú lesz a bajnokság, hiszen harmincnyolc kőkemény mérkőzés vár majd ránk, nagyon fontos lesz, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson a DVTK. Ugyancsak rendkívül fontos a mentalitás, mindenkinek meg kell értenie, hogy az első perctől az utolsóig mindent el kell követni a siker és az eredményesség érdekében. Számomra azok a labdarúgók a fontosak és értékesek, akik képesek megalkuvás nélkül harcolni, küzdeni, csúszni és mászni, amikor pedig szükség van rá, akkor futballoznak. A szép és nívós futball híve vagyok, valamint a támadásoké, de biztosan lesznek olyan mérkőzések, amikor meg kell szenvedni a győzelemért, a sikerért. Nagy hibát követnénk el, ha – mondjuk – néhány jobban sikerült mérkőzés után rózsaszínben kezdenénk látni a jövőt. Fontos tehát, hogy olyan labdarúgók legyenek a csapatunkban, akik nyerő típusúak, átérzik azt, hogy mennyire fontos ennek a régiónak a győzelem, a feljutás az NB I-be.

– Mennyi ideig gondolkodott, hogy vállalja, vagy sem a diósgyőri munkát?
– Egyetlen percig sem vacilláltam, azonnal igent mondtam. Nem szólt semmi a kihívás ellen, ráadásul bárhol is dolgoztam, mindig figyelemmel kísértem, mi történik a diósgyőri labdarúgással.

– Diósgyőrben meghirdették a „magyarosítást”, légiósok nélkül vágnak neki az idénynek: mit kell tudni a keretről, kikkel dolgozhat majd?
– Neveket még ne várjanak tőlem, egyelőre sok kérdés van még. Egyeztetünk a klub vezetőivel arról is, mikor kezdődjön el a felkészülés, milyen állomásai legyenek. Speciális munkát végzünk majd, és a körülményekre sem lehet panasz. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor június hetedikén már munkához is látunk. Ehhez alapvető követelmény, hogy olyan mennyiségű és minőségű játékos jöjjön össze, amellyel már érdemi munkát lehet végezni.

– Mennyire nyomasztja a felfokozott várakozás, az, hogy azonnal vissza kell jutnia a DVTK-nak az NB I-be?
– Ez az elvárás egyáltalán nem nyomaszt, az elmúlt években már több alkalommal átéltem. Debrecenben folyamatos nyomás alatt kellett dolgozni, mert ott is csak egyetlen eredmény számított elfogadhatónak. Évek során ez így alakult, de egyáltalán nem bánom.

– Volt valamiféle feltétele diósgyőri szerepvállalásának?
– Semmi különleges. Tisztában voltam és vagyok azzal, miért csaptunk egymás tenyerébe. A tulajdonosok biztosítottak arról, mindent megadnak, megteremtik az eredményes munkához nélkülözhetetlen feltételeket. Benczés Miklós sportigazgatóval is egyeztettünk, innentől pedig már csak dolgozni kell. Ezzel viszont nekem soha nem volt, és most sincs semmi bajom!

– Nem hiányoznak majd a légiósok?
– Pályafutásom során rendre úgy edzősködtem, hogy a keret jelentős része saját nevelésű, illetve helyi kötődésű labdarúgókból állt. Nagyon örömteli, hogy ez most Diósgyőrben is megvalósul. Ez azért is jó, mert az utánpótlás-játékosok számára is megvan a példa, láthatják, hogy érdemes dolgozni, van felfelé vezető út.

– A legtöbb edző türelmet kér bemutatkozása alkalmából, ön ezt eddig nem említette...
– Tudom, hogy mire vállalkoztam. A felkészülésre lesz jócskán időnk, tizenöt légióstól kellett megválni, így aztán egyelőre kevesebb játékosunk van, de a lényeg, hogy az edzéseken jól dolgozzunk, és a csapat jól kezdje a bajnokságot.

– A keretből távozhatnak magyar labdarúgók is?
– Erről az a véleményem, hogy akire a klubnak szüksége van, annak kutya kötelessége Diósgyőrben maradnia, és a kiesést követően segíteni a feljutás kiharcolásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik