Budafokon nem áll meg az élet; Novothny a Bundesligában is bizonyítana

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 23:32
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Budafokon nem állt meg az élet a kiesés után. A magyar labdarúgás élvonalába tavaly nyáron 74 esztendő után visszatérő, aztán egy év elteltével búcsúra kényszerülő klubnál máris megnevezték azt a szakembert, akitől azt remélik, hogy a másodosztály élmezőnyébe vezeti a csapatot. Ő nem más, mint a mögöttünk hagyott idényben huszonhat meccsen a Zalaegerszeget irányító Boér Gábor. A 109 éves egyesület és a 39. életévében járó vezetőedző célja ugyanaz: együtt jussanak vissza az NB I-be. Oláh Lóránt sportigazgató szerint jó néhány jelölttel beszélgettek a kiesést követő kritikus időszakban, motivált és lendületes vezetőedzőt kerestek.

A vírushelyzet miatt a Bochum-szurkolók a stadionon kívül maradtak, pedig több ezren gyűltek össze, hogy megünnepeljék a feljutást. Novothny Soma, a Bochum 26 esztendős támadója szerint emiatt nem volt teljes a fieszta, de egymás között azért megünnepelték a bajnoki címet. A tizennégy bajnokin pályára lépő 297 percet játszó, s két gólt szerző csatárt arról is kérdeztük, milyen visszajelzéseket kapott a teljesítményéről. Nos, a szakmai stábtól csak pozitívumokat hallott, bár elismerte: kicsit fényesebb lenne az aranyérem, ha több lehetőséghez jut, de egyfelől erős vetélytársai voltak, másfelől ez volt az első éve Németországban.

Nem volt egyértelmű volt, hogy a visszavonulása után edző szeretne lenni, először úgy gondolta, végezett a kézilabdával – mondta lapunknak a kétszeres olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok, 2005 óta a norvég női válogatott kapusedzőjeként dolgozó Mats Olsson. A cantabriai évei alatt ismerte meg a feleségét, akivel úgy döntöttek, visszaköltöznek Spanyolországba, így került menedzserként a korábbi klubjához. Csak aztán a csapatnak pénzügyi problémái támadtak, neki pedig lehetőséget kínáltak az edzői szakmában, s az utóbbi húsz évében már ez a fő tevékenysége. Olsson azt is elárulta, miért kellene minden fiatalnak kapusnak lenni.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
9 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik