NB III: korábbi válogatott csatár lett a Sajóbábony új trénere

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 14:23
null
A korábban Pécsen is dolgozó Mészáros Ferenc lett a Sajóbábony új vezetőedzője (Fotó: Nemzeti Sport)
Mészáros Ferenc lett a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Sajóbábony új vezetőedzője, míg Szabados Tamás szakmai igazgatóként csatlakozott a klubhoz – számolt be róla a bábonyiak közösségi oldala.


Tizenkét fordulóval a bajnokság vége előtt a sajóbábonyi klubvezetőség úgy határozott, hogy bővíti és átalakítja a szakmai stábot annak érdekében, hogy sikerüljön elérni a bennmaradást az NB III-ban.

Ennek értelmében a korábbi 21-szeres válogatott támadót, Mészáros Ferencet kinevezték vezetőedzőnek. A pro licences szakember korábban irányította már a Kozármislenyt, a Pécsi MFC-t, a Barcsot, az Egert és a Nagykanizsát is.

A korábban Taksonyban vezetőedzőként dolgozó, jelenleg a Vác VLSE U17-es csapatát irányító Szabados Tamás pedig szakmai igazgatóként csatlakozott a klubhoz.

Az eddigi vezetőedző, Vígh Ferenc hátrébb lépett és a háttérből segíti az új szakmai stábot, valamint az utánpótláscsapatok koordinálásában és zökkenőmentes működésében tevékenykedik a bajnokság befejezéséig.

A Sajóbábony 26 forduló után 20 ponttal az NB III Keleti csoportjának a 19. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05
Ezek is érdekelhetik