NB II: Ugrai Roland a DVSC-ben folytatja – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 15:39
null
Ugrai Roland és Tőzsér Dániel (Fotó: dvsc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, Ugrai Roland az NB II-ben feljutásra esélyes Debreceni VSC-ben folytatja a pályafutását. A 28 éves támadó az idény végéig szóló szerződést írt alá.

 

A debreceniek helyzetét megkönnyítette, hogy Ugrai Roland szabadon igazolható volt, akiért fizetni sem kellett, elég volt a labdarúgóval megegyezni. A támadó december közepén közös megegyezéssel bontotta fel a szerződését Kispesten, azóta nem volt klubja. A korábban a Haladásban, a Ferencvárosban, a DVTK-ban és Görögországban is futballozó játékos a szabályok értelmében az átigazolási időszak lejártával is aláírhatott Debrecenbe, s az idény végéig kötelezte el magát a Lokihoz.

„Nagyon vártam ezt a pillanatot, hiányzott a játék. Örülök, hogy olyan csapatba kerültem, amely komoly célokért küzd. Fizikailag rendben vagyok, az utóbbi hetekben a III. Kerületi TVE-nél tudtam edzeni, persze a meccsritmust semmi sem pótolhatja. Mentálisan is jól vagyok, nagy várakozással tekintek a következő időszakra” – mondta a dvsc.hu-nak az ötszörös válogatott Ugrai, aki – amennyiben a papírmunka rendeződik – akár már a szerdai, MTK elleni Magyar Kupa-negyeddöntőn bekerülhet a Loki keretébe.

A DVSC-re a hét végén fontos rangadó vár az NB II-ben, a piros-fehérek vasárnap a tabella negyedik helyén álló pécsiek otthonába látogatnak, akik ha legyőznék a Lokit, két pontra megközelítenék a jelenlegi éllovast.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC28176562–25+3757
2. Vasas FC28167547–28+1955
3. Gyirmót FC Győr28164837–23+1452
4. Pécsi MFC281410436–16+2052
5. Nyíregyháza Spartacus28136929–22 +745
6. Szombathelyi Haladás28128838–25+1344
7. FC Ajka271331152–39+1342
8. Budaörs281331244–40 +442
9. Soroksár SC27126936–29 +742
10. Szolnoki MÁV FC28119828–28 042
11. ETO FC Győr281161140–30+1039
12. Békéscsaba 1912 Előre28991031–41–1036
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia28961328–46–1833
14. Dorogi FC28891126–38–1233
15. Kaposvári Rákóczi FC287101128–42–1431
16. BFC Siófok28921738–47 –929
17. Szentlőrinc27841523–44–2128
18. Kazincbarcika SC27761422–40–1827
19. FC Csákvár28691341–51–1027
20. Debreceni EAC28512223–55–3216


A 24. fordulóból elhalasztott Kazincbarcika–Soroksár és Szentlőrinc–FC Ajka mérkőzést most szerdán (március 10-én) 14.30-tól pótolják.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
11 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
14 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
15 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21
Ezek is érdekelhetik