NB II: a Honvédtól érkezik fiatal szélső Siófokra

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 14:36
null
Cipf Dominik Siófokon tölti a tavaszt (Fotó: honvedfc.hu)
Cipf Dominik, a Budapest Honvéd szélsője kölcsönben fél évre a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok játékosa lesz.

 

A kispestiek honlapjáról kiderül, a fiatal szélső, Cipf Dominik a több játéklehetőség reményében igazol a Balaton partjára.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedett futballista a két klub közötti kooperációs szerződés keretein belül öt mérkőzésen már pályára lépett az idény során a Siófokban, tavasszal viszont nem kell majd ingáznia a Balaton és Kispest között.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Cipf Dominik (Budapest Honvéd – kölcsönbe), Varjas Zoltán (Mezőkövesd, legutóbb kölcsönben Kaposvári Rákóczi)
Távozók:

 

 


TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nir Bardea (izraeli-román, FC Asdod – Izrael), Bőle Lukács (szabadon igazolhatóként, legutóbb a Ferencváros kölcsönjátékosaként ZTE FC),Lukas Klemenz (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Nagy Dominik (szabadon igazolhatóként, legutóbb Legia Warszawa – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Jesse González (amerikai-mexikói, szabadon igazolhatóként, legutóbb FC Dallas – Egyesült Államok)
Távozók: Kálnoki-Kis Dávid (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Cipf Dominik (BFC Siófok), Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Artur Craciun (moldovai-román, FC Viitorul – Románia)

 

 

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50

Férfi kosár NB I: hosszabbított a Honvéd vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.14. 09:27
Ezek is érdekelhetik