ETO: nagy tervekkel érkezett az akadémia új spanyol szakmai igazgatója

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 18:43
null
Héctor Martínez Quijeiro (A fotó forrása: eto.hu)
Héctor Martínez Quijeiro személyében egy hete spanyol szakmai igazgató dolgozik az ETO FC Győr utánpótlását pallérozó Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián – tudtuk meg az NB II-es klub hivatalos honlapjáról.

 

„Van egy jó barátom, aki ügynökként dolgozik Spanyolországban, és nemrég írt nekem egy üzenetet, hogy Magyarországon, Győrben a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatót keres, érdekelne-e a lehetőség. Természetesen felkeltette az érdeklődésemet, megbeszéltük a feltételeket, és mivel szimpatikusak voltak, felvettük a kapcsolatot a klubvezetéssel” – mondja Magyarországra kerülésének előzményeiről Héctor Martínez Quijeiro a győri klub honlapján megjelent interjúban.

A 44 éves, UEFA Pro licenccel is rendelkező spanyol szakember Madridban szerzett diplomát. 2005-től a Celta Vigo Akadémián dolgozott, később a mexikói és a brassói Celta Vigo Akadémián folytatta, dolgozott Kínában, majd 2018-tól a spanyolországi Denis Suárez Labdarúgó Akadémia igazgatója volt – összegez az eto.hu.

„Soós Imre ügyvezetővel azt a célt tűztük ki, hogy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia legyen Magyarország legjobb futball akadémiája – folytatta Héctor Martínez Quijeiro, aki „egy olyan futballfilozófiamixet” szeretne kialakítani, ami igazán egyedivé és összetéveszthetetlenné teszi az ETO akadémiáját. – Meg kell különböztetnünk magunkat az összes többi csapattól azzal, hogy mások tudunk lenni, ezért az lesz a célom, hogy létrehozzunk egy olyan egyedi játékstílust, ami csak ránk jellemző. Ebben segíthet, ha a spanyol futballfilozófiából bizonyos jól megválasztott elemeket beépítünk az ETO-stílusba.”

„Én vagyok az első spanyol sportszakember az akadémián, de bízom benne, hogy nem az utolsó, mert úgy gondolom, további spanyol edzők bevonásával újabb lépést tennénk a közös célunkért” – tette hozzá az új szakmai igazgató.

Legfrissebb hírek

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36

Vitális Milán: A kezünkben volt a mérkőzés

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 09:16

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 09:02

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik