MLSZ: önkéntes folytatás – nem kötelező kiállniuk a csapatoknak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 14:43
null
Önkéntes folytatás – nem kötelező kiállniuk a csapatoknak (Fotó: Hegedűs Márk/Nógrád Megyei Hírlap)
A Magyar Labdarúgó-szövetség szerdán a hivatalos honlapján jelezte, az amatőr bajnokságok nézők nélkül és módosuló versenyszabályokkal folytatódnak.

Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a koronavírus-járvány miatt november 11-től a sportrendezvényeket ismét zárt kapuk mögött kell megrendezni, s a szabadidős csapatsportokat szüneteltetni kell. Azonban a versenyszerű csapatbajnokságok folytatódhatnak.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a legfontosabb változás (a zárt kapuk mellett), hogy a csapatok egyoldalúan is kérhetik a mérkőzésük elhalasztását (az NB III-nál alacsonyabb osztályokban). „Az alacsonyabb osztályokban önkéntes a bajnokságokban való részvétel” – olvasható az mlsz.hu-n.

„Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy csapat nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez az MLSZ hozzájárul, több alkalommal is. Mindennek további következménye nincs a klubra nézve, viszont így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. A bajnokságok jövő tavaszra tervezett befejezésének végső időpontja az események alakulása alapján rugalmasan módosítható.”

A klubok további egészségügyi előírásokat és ajánlásokat kapnak a szövetségtől.

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik