NB II: fél év után visszatért a középső védő a Csákvárhoz

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 16:35
null
Nándori Botond visszatért Csákvárra (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)
Nándori Botond visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárhoz – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 19 esztendős belső védő bő másfél éven keresztül – 2018 nyarától 2020 elejéig – már futballozott a csákváriaknál, de kölcsönadása lejártával idén tavasszal visszatért az NB I-es Puskás Akadémiához. A felcsútiaknál azonban csak a kispadig jutott, az élvonalban nem lépett pályára a nemrég véget érő kiírásban.

Egy régi-új játékossal erősödtünk, ma visszatért közénk, és azonnal be is kapcsolódott a közös munkába Nándori Botond – mondta a védőről Visinka Ede vezetőedző az aqvitalfc.hu-n. – Tányéros Ádám sérülése miatt különösen fontos szerep hárulhat az ősszel. Szeretnénk még egy, esetleg két rutinos játékost szerződtetni, hiszen nagyon hosszú lesz a szezon, és talán még soha ilyen erős nem volt az NB II, mint most lesz.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Koch Attila (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), László Noel (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Magyar Zsolt (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Nándori Botond (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Papp Milán (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Zelizi Patrik (Bicske)
Távozók
: Galambos Ádám (Nyíregyháza), Hermány Bence (?), Kiprich Dávid (?), Pratsler Benjamin (?), Sipos Zoltán (?), Szabó Norman (?)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
8 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
15 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik