NB II: az újonc szerződtette a Topolya középpályását

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 18:30
A labdarúgó NB II-be feljutó Szentlőrinc SE a hivatalos honlapján bejelentette Sinkovits Dávid érkezését a szerb élvonalbeli Topolyai SC-től.

A 22 éves szabadkai születésű futballista 2017 óta szerepelt a Topolyában, amelynek színeiben 64 tétmérkőzésen játszott, és összesen két gólt szerzett.

Sinkovits a 2019–2020-as idényben tizenhét meccsen lépett pályára, s egyszer volt eredményes.

„Nagy lehetőség lesz a másodosztályú indulás mind a szentlőrinci egyesület, mind a játékosok számára – idézi a szentlorincse.hu Sinkovits Dávidot. Már tapasztaltam, hogy motiváltak vagyunk, mindig győzni akarunk: bízom benne, hogy a hozzáállásunk átlendít majd minket az akadályokon. Szerencsére a beilleszkedéssel nem volt gond, mert egyrészt hozzám hasonlóan a többi csapattag is fiatal, így könnyen megértjük egymást, másrészt több ismerős arc is itt focizik Szentlőrincen. Nagyon remélem, hogy a liga egyik meglepetéscsapata leszünk, a középmezőny lenne az én személyes célom. Támadó középpályásként szeretném játékostársaimat, csapatunkat minél több gólpasszal és góllal segíteni, és természetesen szeretnék minél többet kihozni magamból, azért jöttem ide, hogy tovább fejlődjek.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Kapronczai Gergely (Szentlőrinc SE – kölcsönbe), Lehoczky Roland (Szentlőrinc SE – kölcsönbe), Nagy Barnabás (Szentlőrinc SE – kölcsönbe), Sinkovits Dávid (Topolya), Sili Luka (III. Kerület – kölcsönbe), Törőcsik Péter (Szentlőrinc SE – kölcsönbe)
Távozók:

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

Vereséggel kezdett a Topolya a rájátszásban

Minden más foci
2025.04.13. 18:02

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Egy góllal nyert a Topolya, és bejutott a felsőházi rájátszásba

Minden más foci
2025.04.07. 19:54

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Nem jutottak dűlőre egymással a csodacserék Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 15:51

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik