NB II: a Vasasból távozó játékost szerződtetett az ETO

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 14:40
null
Király Botond (jobbra) az ETO elleni tavalyi bajnokin (Fotó: Kisalföld/Baranyai Edina)
Az elmúlt négy évben a Vasasban futballozó Király Botond két esztendőre aláírt az ETO FC Győrhöz – adta hírül kedden hivatalos honlapján az NB II-es győri labdarúgócsapat.

Király Botond Pápán nevelkedett, 18 évesen mutatkozott be az élvonalban a Lombard Pápa színeiben, a 2015–2016-os idényben a Rákosmente KSK játékosa volt, onnan igazolt 2016 júliusában a Vasashoz – az angyalföldiek 2018 tavaszára kölcsönadták a Csákvárnak.

„Élő szerződésem volt a Vasassal, amikor ott új tulajdonos és új vezetőedző lett. Abban az időszakban sajnos elég sokat voltam sérült, így nem tudtam igazán megmutatni magamat az új stábnak, így végül közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Szeretnék köszönetet mondani Nagy Miklós klubigazgató úrnak, hogy korrektül állt a kérésemhez és szépen tudtunk elválni. Négy évet voltam Angyalföldön, nagyon szerettem ott lenni, és ezért fontos volt számomra, hogy a lezárás is korrekt legyen” – idézi a győriek honlapja a 25 éves középpályást, aki élvonalbeli mérkőzésein (43) három gólt szerzett.

„Az ETO nagyon imponáló klub minden játékosnak, én sem gondolkodtam sokat, szerencsére hamar sikerült megegyezni és aláírni a szerződést. Már teljesen egészséges vagyok, a sérülésem a múlté, így szeretnék minél előbb beilleszkedni és teljes értékű tagja lenni a csapatnak” – tette hozzá a korábbi utánpótlás-válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az ETO felajánlotta a kupameccs jegybevétele felét a Pilisnek

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 14:14

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2025.10.04. 08:11

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03
Ezek is érdekelhetik