DVSC: öt érkező, köztük Korhut és Varga bejelentése is közel – NS-infó

B. A. B., K. T. I., P. K.B. A. B., K. T. I., P. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 11:30
null
Korhut Mihály (is) közel a visszatéréshez Debrecenbe (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB II 2020–2021-es idényére készülő DVSC több válogatott labdarúgó érkezését is bejelentheti az előttünk álló napokban. A magyar válogatott csapatkapitányával, Dzsudzsák Balázzsal ugyanakkor még tárgyalnak. 

A kapus, Hegedüs Lajos a Puskás Akadémiától érkezhet. A 34-szeres válogatott Varga József szintén a PAFC-tól térhet vissza a Lokihoz, amelyben 2008 és 2016 között 155 bajnokin szerepelt. Paksról (a csapattal két napja szerződést bontó) Poór Patrik csatlakozhat a debreceniekhez, míg Kisvárdáról Tischler Patrik. A Nemzeti Sport úgy tudja, utóbbi két játékossal már minden feltételről meg is egyeztek.

Az ötödik játékos, akivel a tárgyalások már szintén a hajrában járnak Korhut Mihály. A 22-szeres válogatott bekk az elmúlt években Izraelben és Görögországban légióskodott. A görög médiában már a hét elején megjelent, hogy a 31 éves labdarúgó visszatér nevelőegyesületébe és újra Magyarországon fog játszani.

Érdekesség, hogy Korhut három hete még úgy nyilatkozott, elsődleges célja, hogy szerződést hosszabbítson görög klubjával, az Arisz Szalonikivel, de máshonnan is vannak ajánlatai.

„Úgy szeretnék edzeni, játszani és csapatot választani magamnak, hogy a szövetségi kapitány számíthasson rám a nemzeti együttes meccsein” – hangsúlyozta.

Dzsudzsák Balázzsal is tárgyalnak, de még nincs egyezség (Fotó: Micheller Szilvia)
Dzsudzsák Balázzsal is tárgyalnak, de még nincs egyezség (Fotó: Micheller Szilvia)

A DVSC pénteken délután sajtótájékoztatót tart majd, ahol a klub előzetes bejelentése szerint új futballistákat is bemutatnak, illetve egyéb, a klub életével kapcsolatos döntésekről beszámolnak majd.

A Nemzeti Sport – a Borshoz hasonlóan – úgy értesült, a DVSC-vel szintén hírbe hozott Dzsudzsák Balázs bemutatása nem várható még. A 33 éves, magyar válogatottsági rekorder valóban tárgyal nevelőegyesületével a visszatérésről, ám egyelőre még nem született megállapodás a felek között. Ugyanakkor a 108-szoros válogatott szélső érkezését még valószínűbbé teszi, hogy a Bors szerint Korhut „az aláírását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Dzsudzsák is Debrecenben folytatja pályafutását”.

Dzsudzsák Balázs 2007. november 23-án, az Újpest elleni 1–1-es mérkőzésen futballozott legutóbb a DVSC-ben, igaz, a csapat akkor még az élvonalban szerepelt. Miután a Loki a magunk mögött hagyott idényben 27 év után búcsúzni kényszerült, tulajdonosváltás történt a klubnál (Szima Gábor tulajdonrészét az önkormányzat vásárolta meg), a pályafutását befejező Tőzsér Dániel szakmai igazgató lett, a cél pedig nem lehet más Debrecenben, mint az azonnali visszajutás. Ennek érdekében akarják megerősíteni a játékoskeretet – Dzsudzsák megszerzése kétségtelenül nagy fogás lenne.

Jelen állás szerint Csősz Richárd távozása is valószínű: a 23 éves középpályás – Poórral ellentétes utat bejárva – Pakson köthet ki.

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
10 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
20 órája

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
20 órája

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
20 órája

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
20 órája

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
20 órája
Ezek is érdekelhetik