NB III: nem vállalja a harmadosztályú indulást a Sárvár

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 08:24
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának legutóbbi, csonka idényében a 13. helyén végző Sárvár FC elnöksége úgy döntött, hogy a csapat a következő kiírásban csak a Vas megyei I. osztályba nevez be – tudtuk meg a klub hivatalos Facebook-oldaláról.

A sárváriak közleményéből kiderül, hogy a város turizmusa lassan helyrejövő károkat szenvedett az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány alatt, ezért nem várható el, hogy az önkormányzat az eddigi mértékben támogassa az NB III-as felnőttcsapat versenyeztetését. Ezért a Sárvár FC elnöksége egyhangúlag azt a döntést hozta, hogy a 2020–2021-es kiírásban a klub a Vas megyei I. osztályú bajnokságba nevez.

Az elnökség azt a célt tűzte ki, hogy sárvári edzővel és helyi kötődésű játékosokkal kezdje meg a csapat újjáépítését, így az eddigi vezetőedző, Bojan Lazics nem marad a klubnál. Az együttes irányítását a sárvári Kovács Balázs, a Rum KSC korábbi trénere veszi át. Az egyesület célja, hogy három éven belül újra olyan NB III-es csapata legyen a városnak, amelynek gerincét helyi nevelésű játékosok alkotják.

Legfrissebb hírek

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:59

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15
Ezek is érdekelhetik