NB II: a Vasas a Fraditól is igazolhat és Radó is képben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 12:22
null
Radó András a nyáron elköszönhet Zalaegerszegtől (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben ugyan még csak most fordul majd célegyenesbe az idény, a másodosztályú csapatok már az új évad keretének kialakításán dolgoznak – élen jár ebben az egyértelműen feljutást célzó Vasas, amely számos NB I-es játékossal erősítene a nyáron.

 

Miután az NB II-ben a koronavírus-járvány miatt nem folytatódott az idény, a futballisták helyett a sportvezetők vették át a főszerepet az elmúlt napokban, és megkezdődtek a tárgyalások a játékoskeretek kialakításáról az új évadra.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Vasasnál folytatódhat az a munka, amit a télen a klub új vezetősége megkezdett. Ennek egyik jele volt, hogy az angyalföldiek szerződtették az NB I-es góllövőlista akkori éllovasát, az Újpestben ősszel nyolc gólig jutó Feczesin Róbertet. Úgy tudjuk, a csatársorba a következő nagy erősítés az első osztály góllövőlistájának jelenlegi éllovasa, a zalaegerszegi Radó András lehet. A ZTE-ben 27 bajnokin 12 gólt elérő támadónak a nyáron lejár a szerződése Zalaegerszegen, így már meg is kezdhették vele az egyeztetéseket a kérők, a hírek szerint külföldről is érdeklődnek iránta.

Ugyanakkor nemcsak Radó András ügyében folytat tárgyalásokat a Vasas, hanem például a Ferencvárossal is. A kiszemelt pedig a 23 éves balhátvéd, Silye Erik, aki Mezőkövesden szerepel kölcsönbe, de nem számít alapembernek Kuttor Attila csapatában (a tervek szerint Kövesden a nyáron egy légiós is érkezhet a posztjára) és június végén amúgy is lejár a kölcsönszerződése, ugyanakkor a Ferencvároshoz még egy évig köti a megállapodása. Így a Vasasnak a Fradival kell megállapodnia a szerződtetéséről.

Arról már beszámoltunk, hogy Újpestről is vannak kiszemeltjei a Vasasnak. Információink szerint az egyaránt lejáró szerződésű, így júliustól ingyen igazolható Litauszki Róbert és Zsótér Donát továbbra is képben van az angyalföldieknél.

„Valóban megkezdtük a tárgyalásokat a kiszemeltek ügyében, de nevekről még korai lenne beszélni – reagált a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Vasas labdarúgócsapatának klubigazgatója, Nagy Miklós. – Azt elmondhatom, hogy olyan keret kialakításán dolgozunk, amely megfelel a hosszabb távú koncepciónknak. Fiatal tehetségeket és jelentős NB I-es rutinú labdarúgókat egyformán keresünk. Olyan csapat alapjait szeretnénk letenni, amely a következő idényben kivívja a feljutást, majd az azt követő évadban már az NB I-ben is képes lesz helytállni.”

Ami a Vasas fiatalokra vonatkozó terveit illeti, szombathelyi forrásból úgy értesültünk, hogy a Haladás csatára, a 18 éves Tóth-Gábor Kristóf ügyében már a télen is folytak tárgyalások a piros-kékekkel, és könnyen lehet, hogy a nyáron már meg is tudnak állapodni a felek az U-válogatott játékos átigazolásáról.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
6 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
10 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
12 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
16 órája

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája
Ezek is érdekelhetik