NB II: az ETO új együttműködési megállapodást kötött

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 17:41
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött az ETO FC Győr az Üstökös FC Győrrel – számolt be róla a klub honlapja.

Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrt működtető ETO Futball Kft. a győri utánpótlás-nevelésben jeleskedő Üstökös FC Győr egyesülettel.ETO FC Győrt működtető ETO Futball Kft. a győri utánpótlás-nevelésben jeleskedő Üstökös FC Győr egyesülettel.

A két klub megállapodott abban, hogy kölcsönösen segítik egymást. Az ETO FC Győr megosztja az Üstökös FC-vel az általa képviselt filozófiát és szakmai koncepciót, tudásbázist. Emellett szorosan együttműködnek Győr város és környéke labdarúgó-utánpótlásának kiválasztása, nevelése, szakmai képzése terén.

Nagy örömünkre szolgál, hogy megköttetett ez a megállapodás – mondta az eto.hu-n Tuboly Frigyes, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia igazgatója. – Az Üstökös egy feltörekvő, jó kezekben lévő klub, amely jó körülmények között képezi a fiatal, győri és Győr környéki játékosokat. Reméljük, hogy az együttműködés hasznos lesz mindkét klub és elsősorban a fiatal játékosok számára, és együtt elérjük azt a célt, mely szerint a gyermekek sportolási lehetőségét amatőr és professzionális szinten is tudjuk biztosítani.”

Legfrissebb hírek

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 20:56

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 17:54

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
2025.08.20. 08:21

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36

Vitális Milán: A kezünkben volt a mérkőzés

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 09:16
Ezek is érdekelhetik