NB II: a kényszerszünet alatt felépült a Dorog szélsője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 14:51
Sokáig sérüléssel bajlódott Csillag Dárius, a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorog 25 éves szélsője, de a koronavírus-járvány által okozott kényszerszünet alatt felépült, és otthonában már minden feladatot el tud végezni – számolt be róla a klub honlapja.

December 19-én túlestem a műtéten, majd egy hónapon keresztül mankóznom kellett, és nem állhattam rá a sérült lábamra – mondta a dorogifc.hu-nak a játékos. – Január végén elkezdtem a rehabilitációt, és a vártnál gyorsabban kezdtem visszanyerni az erőmet. Már éppen be tudtam szállni a csapattal a közös, labdás koordinációba, amikor felfüggesztették a bajnokságot. Rájöttem, hogy így több időm lesz felkészülni és nem kell elkapkodnom a teljes felépülést. Otthon már 100 százalékosan elvégzem azokat a feladatokat, amiket az erőnléti edzőnktől kapok, és próbálok pluszdolgokat is csinálni – bár néha-néha még érzek fájdalmat, ezek szerencsére nem hátráltatnak." December 19-én túlestem a műtéten, majd egy hónapon keresztül mankóznom kellett, és nem állhattam rá a sérült lábamra – mondta a dorogifc.hu-nak a játékos. – Január végén elkezdtem a rehabilitációt, és a vártnál gyorsabban kezdtem visszanyerni az erőmet. Már éppen be tudtam szállni a csapattal a közös, labdás koordinációba, amikor felfüggesztették a bajnokságot. Rájöttem, hogy így több időm lesz felkészülni és nem kell elkapkodnom a teljes felépülést. Otthon már 100 százalékosan elvégzem azokat a feladatokat, amiket az erőnléti edzőnktől kapok, és próbálok pluszdolgokat is csinálni – bár néha-néha még érzek fájdalmat, ezek szerencsére nem hátráltatnak."

A 25 éves szélső a mostani bajnokságban 12 NB II-es meccsen lépett pályára. Egyszer a Magyar Kupában is lehetőséget kapott, sőt, gólt szerzett a DVSC elleni párharcban, amelynek végén, az 1–1-es eredmény után a dorogiak tizenegyesekkel kiverték az élvonalbeli riválist.

Természetesen örültem, hogy gólt tudtam szerezni, ez sokat számított – folytatta. – A kupában szép menetelést könyvelhettünk el, a bajnokságban már kicsit hullámzóbb teljesítményt nyújtottunk. Nem úgy sikerült minden, ahogyan azt elterveztük. Szerencsétlen fél évem volt, 3–4 meccs után mindig volt egy zúzódás, apróbb fájdalom vagy épp teljesítményhiány, ami miatt nem tudtam játszani. Egyértelműen ezeket elkerülve akarok visszatérni.”

Legfrissebb hírek

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hat forduló után megszületett az első soroksári győzelem

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Magabiztos győzelmet aratott a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50
Ezek is érdekelhetik